Milyen eszközeink maradnak hát? Tartok tőle, hogy a közös, nyilvános fellépésen túl nem sok más. Egy újabb március 10., amelynek elszántságát a polgármesteri tiltás mellett az újabb MOGYE-s terror is fokozhatja.
„Az egykori székely fővárosban fájdalmas kivándorlási hullámot elindító, s ezáltal Marosvásárhely etnikai térképét alaposan átrajzoló fekete március 25. évfordulójának előestéjén nemcsak szívbe markoló ez a fejlemény, de újabb fenyegető perspektívát vetít előre.
A még működő, de önállósodásában akadályok között vergődő orvosképzés »termékeit« már ma is szinte nagyítóval kell keresni a hazai egészségügyben. Tavaly, írd és mondd, egyetlen magyar nevet találhattunk az itthon rezidensvizsgát tevő fiatal orvosok listáján.
Természetesen nem a magyar végzősök képzettségével van a baj, sokkal inkább a kétségtelenül nem kisebbségbarát hazai minősítő rendszerrel, valamint több nyugat-európai ország rezidensképző programjának elszívó hatásával. A Németországban »reziző« orvosoknak jóval kevesebb művi akadályon kell átverekedniük magukat, nem beszélve a soha el nem hanyagolható egzisztenciális vonzatokról. Jelentős részük hazatérése igencsak kétesélyes, de közben azért a MOGYE-s futószalag mégiscsak működik.
Az eleve másodrangúként kezelt magyar gyógyszerészeti szak akkreditálása viszont már-már kiút nélküli labirintusba tereli az ügyet, hiszen pillanatnyilag csak alapvető elvek feladásának árán tűnik megmenthetőnek a magyar nyelvű gyógyszerészképzés.
A politikum hatékony közbenjárásában már senki sem bízik, az ügy RMDSZ-es lovagja, Borbély László amúgy is egészen más ügyekkel látszik szembesülni mostanság. Milyen eszközeink maradnak hát? Tartok tőle, hogy a közös, nyilvános fellépésen túl nem sok más. Egy újabb március 10., amelynek elszántságát a polgármesteri tiltás mellett az újabb MOGYE-s terror is fokozhatja."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.