Nem igaz, hogy a bukaresti kormány letett volna az átalakítás tervéről, amely akár Székelyföld feldarabolásához vagy beolvasztásához is vezethet, alighanem a választások előtti csatározások miatt pihentették a tervet, melyet bármikor elővehetnek.
„Gyakorlatilag visszhang nélkül maradt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének pénteki felhívása, amelyben új magyar egységet, az erdélyi magyar politikai szervezetek autonómia iránt elkötelezett képviselőinek együttműködését javasolta. (...)
Talán az együttműködés, valamiféle olyan akcióegység bírhat még némi mozgósító erővel, mint amilyen a székelyek nagy menetelésekor megmutatkozott 2013 októberében. S hogy szükség lehet még az ilyetén együttes fellépésre, azt bizonyítják Victor Ponta meglehetősen szorult helyzetbe került miniszterelnök azon kijelentései is, melyekkel az előrehozott választások ellen érvelt: ezek szerint ugyanis előbb konszenzusra kellene jutni az alkotmány, a választási törvény módosítása és az ország közigazgatási átszervezése ügyében. Nem igaz tehát, hogy a bukaresti kormány letett volna az átalakítás tervéről, amely akár Székelyföld feldarabolásához vagy beolvasztásához is vezethet, alighanem a választások előtti csatározások miatt pihentették a tervet, melyet bármikor elővehetnek. Ez esetben pedig végzetes volna, ha az erdélyi magyar politikai alakulatok nem tudnának közösen fellépni érdekeinkért, ezért is lenne óriási szükség kialakítani, újjáéleszteni, intézményesíteni azokat a csatornákat, amelyek legalább az esélyét biztosítják a magyar–magyar párbeszédnek.
Annál is inkább, mert érik a román–magyar párbeszéd fóruma a bukaresti ködös politikai alkuk helyett új esélyeket kínálva egyfajta modern transzszilván mozgalom keretein belül. Mert azt csak örömmel fogadhatjuk, hogy egyre több román ajkú számára nem valamiféle tabut vagy szitokszót jelent az autonómia, hanem olyan eszmét, mellyel azonosulni tud térsége, közössége érdekeiért – de ahhoz, hogy szót értsünk velük, és közösen lépjünk fel Erdély és Székelyföld ügyéért, előbb mégiscsak jó lenne belső konszenzusra jutnunk legfontosabb céljaink tekintetében."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.