// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Kustán Magyari Attila Kustán Magyari Attila

És a magyar Noua Dreaptă-val mi lesz?!

// HIRDETÉS

Örömmel fogadtam, hogy a halláskárosult, vagy legalábbis figyelmetlen háromszéki prefektusnak magyar újságíró segített emlékezni a december elsejei Noua Dreaptă-s hőzöngésre azzal, hogy az általa rögzített anyagot publikálta.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kustán Magyari Attila
2014. december 04., 19:29

„Mégsem vagyok elégedett. Az a helyzet ugyanis, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, ha publikusan óvatos megjegyzéseket is tesz általában, egyes tagjai a Facebookon olyan zsidózásokat és cigányozásokat engednek meg maguknak – maradéktalanul eleget téve a törvény által büntetendő gyűlöletbeszéd összes követelményének –, amelyet már csak az nem lát, aki vak, vagy nagyon figyelmetlen. Így aztán segítenék tisztelt kollégáimnak, hogy megtalálják saját társaik szemében az erdőnyi gerendát, és sikítsanak akkor is, amikor ezek a bátor vagy micsoda ifjak úgy szólalnak meg, ahogy kultúrember soha. Örvendetes, hogy a legények nemrég megtanultak olvasni (igaz, csak Wass Albertig jutottak még, de innen már egy ugrás a Dörmögő Dömötör, aztán jöhet az irodalom), de bőven van még jégből a víz alatt, csak el kell végezni a munkát.

Azt természetesen nem publikálom itt, hogy kikről van szó, viszont sok sikert kívánok a nyomozásban, amelyhez természetesen minden segítséget megadok, amennyiben hozzám fordulnak!” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro