Még a csapon is tudomány folyik a hét végén.
Tizenharmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvényét Kolozsváron.
Az idei rendezvény a Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címet viseli, a konferencia nyitóünnepségét és plenáris előadásait 2014. november 21-én tartják Kolozsvárona Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.
A tudományos rendezvénysorozat egyik fő célkitűzése, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, tükrözve a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, s lehetőség szerint a kiemelkedőbb megvalósításait is. Ugyanakkor a kapcsolatteremtésekre s kutatási közreműködések kialakítására, megtartására is hatékony fórumként szolgál.
Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete 14 rendezvényével összesen 211 előadással járul hozzá a központi fórumhoz, s ezáltal kapcsolódik a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához.
A rendezvény részletes programja elérhető az EME honlapján.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.