A Héttoronyról sokaknak Isztambul jut eszükbe, meg Török Bálint, meg Az egri csillagok. Pedig nem csak az. Egy zenei fesztivál is.
A Héttorony Fesztivált Makovecz Imre sevillai Magyar Pavilonja inspirálta. Célja, hogy a hazai népzene és világzene kiemelkedő művészei a szomszédos országok magyarságához is eljussanak, valamint a zene és az építészet közötti szerves kapcsolatra ráirányítsák a figyelmet. Idén a fesztivál Visegrádról indul, és Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát és Szlovákiát járja be.
A kolozsvári megállót november 6-ára, vagyis szombatra időzítették a szervezők. Este hét órától Snétberger Ferenc koncertezik a Törökvágási Református Templomban. Este nyolctól a Trio Farkas Zsolt jazzkoncertjére kerül sor, az Insomnia Kávéházban. Este kilenctől a Cabaret Medrano zenekar csap a húrokba, szintén az Insomnia Kávéházban. Este tíz órakor pedig Juhász Gábor koncertjét lehet megnézni-meghallgatni, a Bulgakov Kávéházban.
További részletek, itt.
Világzene-kedvelőknek kihagyhatatlan!
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.