Az állam, mely elvárja tiszteletünket, nem hajlandó tudomásul venni, hogy képesek vagyunk magunk dönteni saját dolgainkról. Olyan, mint zsarnok szülő, időnként pofonokat is osztogat, még az autonóm lét iránti vágyat sem tűri.
„Gyermekeink nevelésének államra eső része – az iskolarendszer – ugyancsak gyatrán működik, felelőtlen reformösszevisszaság sodorta a jelenlegi helyzetbe, mikor inkább butít, mint okít a skóla, tudatlan, életre, szakmára felkészületlen ifjak serege hagyja el padjait. Szabad és demokratikus választásokról is jobb, ha csak csínján beszélünk, a manipuláció, a szavazatvásárlás, befolyásolás mindmáig jellemző, a parlament összetétele például jól mutatja az eredményt. A legszebb mégis a pénzek kiutalására vonatkozó passzus: az állam kegyesen ad nekünk – mondja prefektusunk, holott az állam visszaosztja, többnyire igazságtalanul, mindazt, amit adó formájában behajt tőlünk.
És az állam, mely elvárja tiszteletünket, nem hajlandó tudomásul venni, hogy képesek vagyunk magunk dönteni saját dolgainkról. Ha maradunk a prefektus anya-gyermek kapcsolatra utaló hasonlatánál: olyan, mint zsarnok szülő, időnként pofonokat is osztogat, még az autonóm lét iránti vágyat sem tűri, árulásnak tekinti. Egy édesanya gyermeke javát akarja minden körülmények között, bármilyen önfeláldozás árán, a mostohát többnyire nem a szeretet vezérli, hanem uralkodni akar a rábízott ifjú fölött, minden lépését, cselekedetét befolyásolni."
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?

Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.

36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.

Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.

Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…

Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.