// 2026. november 7., szombat // Rezso
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

Johannis és az erdélyi alternatíva

// HIRDETÉS

Erdély és a Bánság ismét leszakadni látszik Romániáról. Legalábbis a választási preferenciák alapján.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2014. október 06., 18:09

Választások után a legizgalmasabb foglalatosság a szavazatok regionális eloszlását ábrázoló térképek nézegetése. Nagy meglepetések alig szoktak érni, Erdély, Bánság, Partium narancssárga, Munténia, Olténia, Moldva pedig vörös. Jó, legutóbb a vörös folt túlságosan átterjeszkedett a Kárpátokon inneni területekre is, de a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a rend helyreállni látszik. Annyi különbséggel, hogy a narancssárgát – a jobboldal színeváltozásai következtében – felváltotta a kék, de a lényegen ez nem változtat. Akárhogy kerülgetjük a forró kását, a választási térképek alapján rendre az az érzetünk támad,

mintha Erdély egy másik ország lenne. 

Erdély – némi leegyszerűsítéssel – nem szereti a posztkommunistákat, és azokra szavaz, akikről azt gondolja, hogy kevésbé azok, bármilyen színű zászlók alatt menetelnek éppen. Aztán pedig mindig megszívja, mert vagy kénytelen elviselni a Kárpátokon túli régiók döntésének következményeit, vagy ha netán az erdélyiek többsége által támogatott politikai tábor kerül hatalomra, akkor a csalódást, ami abból fakad, hogy a „sajátjai” rögtön elfelejtik, mely régió szavazataival jutottak a kormányrúdhoz – és a továbbiakban magasról tesznek a sajátos transzilván problémákra. (Észak-erdélyi autópálya, rémlik még?)

Mindennek az egyik legfőbb oka az, hogy az erdélyiek általában olyanokra szavaznak, akik ugyan profitálnak a szimpátiájukból, de ők maguk nem erdélyiek. A vezető román politikusok szinte kizárólag a Kárpátokon túlról származnak, Emil Bocon kívül nem tudunk olyan erdélyi származású politikusról, aki – ha időlegesen is – a hatalom csúcsaira jutott (már ha a Traian Băsescu árnyékában való miniszterelnökösködést annak lehet nevezni). 

Most viszont itt van Klaus Johannis. 

Ő az a politikus, aki erdélyibb már nem is lehetne: Nagyszeben sikertörténetet író polgármestere, szász és protestáns, aki saját jogon vált a román politikai elit befolyásos figurájává, és ha netalán megnyeri az elnökválasztást, ő lesz a rendszerváltás utáni idők legmagasabb romániai közjogi pozícióját elfoglaló erdélyi. Ő lehetne az a politikus, aki messzemenő következtetéseket vonhatna le az említett választási térképekből: Románia „erdélyiesítésének” programja az ő kezében van, nem az ezt tisztességgel felvállaló, de eleve esélytelen Szilágyi Zsoltéban. Mégis azt gondolom, hogy 

tévednek, akik Románia Obamáját látják benne. 

Klaus Johannisnak egyetlen olyan gesztusára sem emlékszünk, amely arra utalna, hogy – élve azzal a kivételes pozícióval, amit a román politikai életben német anyanyelvű erdélyiként kiharcolt magának – valamiféle transzilván alternatíva felépítésében lenne érdekelt. Éppen ellenkezőleg: minden alkalommal siet bebizonyítani román hazafiúi mivoltát, elítéli az autonómiatörekvéseket, és nem úgy tűnik, mintha zavarnák pártja, a Nemzeti Liberális Párt egyes politikusainak szélsőnacionalista megnyilvánulásai. Johannis Bukarestbe tart, ám anélkül, hogy Erdélyt vinné a tarsolyában – de hát aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. És Johannis dudás akar lenni, ez kétségtelen.

Erdély Johannisszal olyan esélyt kaphatott volna, amilyen egyhamar nem lesz. Élhetne a lehetőséggel, a bukaresti karrier helyett választhatná a romániai politikai szcéna „erdélyi hangjának” szerepét. Történelmet írhatna, igen. Hogy ne bosszankodjunk majd utólag a választási térképek felett: kár érte, kár Erdélyért.

A döntés persze továbbra is ott az ő kezében. Van még közel egy hónapunk arra, hogy eldöntsük, mit is gondolunk ezekről a kezekről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.