// 2026. április 9., csütörtök // Erhard
Balogh Levente Balogh Levente

Funar, az autonóm

// HIRDETÉS

Október 23-án kikiáltják a Székelyföld autonómiáját, majd ezt követően elfogadják a brüsszeli döntést, amelynek értelmében bevezetik Erdély területi autonómiáját, ezt a csodálatos eseményt pedig méltóképpen meg kell ünnepelni. Hogy honnan tudjuk mindezt? Nem kisebb személyiség jelentette be, mint Gheorghe Funar.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. szeptember 19., 08:15

„Akiről a Corneliu Vadim Tudor által indított perek miatt most éppen nem lehet tudni, hogy jogerősen a magyargyűlölő Nagy-Románia Párt elnöke, vagy sem, de ez nem is lényeges: egy vérbeli, öntudatos sovinisztát nem az tesz szakmája művészévé, hogy vezető tisztséget tölt be valahol, hanem a nagy, szent belső meggyőződés, a nemzet iránti olthatatlan imádat, amely néha váteszi erővel ruházza fel az embert.

A jelek szerint a felruházás most ismét megtörtént, tünetei pedig egy újabb, gyújtó hangvételű közleményben öltöttek testet, amelyben Funar felszólítja az államfőt, hogy haladéktalanul vezessen be ostromállapotot Erdélyben, de legalábbis Hargita, Kovászna és Maros megyében, hogy a román hatóságok még idejekorán, legalább a székely megyék határainál feltartóztathassák az Édes Erdély, itt vagyunk! akkordjaira masírozó autonómiát.

Érvei között többek között felsorolja, hogy Magyarországnak és az RMDSZ-nek az Európai Uniót, sőt az egész nemzetközi közösséget sikerült meggyőznie az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés jogosságáról. Ehhez többek között hozzájárult, hogy az egymillió romániai magyar mellett már jó hárommillió román is magyar állampolgárságot kapott.

Az államfő felfüggesztésére irányuló kísérlet pedig azon nemzetárulók kezdeményezése, akik így kívánják elejét venni annak, hogy kihirdethesse az ostromállapotot. Meg kell hagyni, Funar egyre magasabb szinten műveli, amit még Kolozsvár polgármestereként kezdett el, látszik, hogy az a szabadság, amelyet mandátuma elvesztése óta élvezhet, kimondottan jó hatással volt a kreativitására.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

2026. március 12., csütörtök