Kitüntetett következetlenségek

„A legnagyobb következetlenség mégis a hívekben támadt fel. Azokban, akiknek elhitették, hogy Imre Kertész már nem is magyar, így igazából nem is kell figyelembe venni, úgyis csak a hazáját mocskolja, a svéd akadémia pedig ugyanúgy része a holokausztbiznisznek, mint a németek, akik a lelkiismeretük miatt járték ki neki a Nobelt. Hogy lesz mindebből Szent István-rend, hogy lesz a legfőbb magyar a legkisebb hazaárulóból? Vagy akkor most már az árulót kitüntető vezénylő tábornok is áruló? Hát milyen fordulat az ilyen? Kiben lehet itt akkor megbízni? Vagy megint támadásba lendült a buzilobbinál is erősebb zsidólobbi, és saját országában fenyegetett meg a legfőbb országépítőt? Vagy csak pusztán számításból igazított ezzel egy kicsit az amúgy rettenetesen eltolt országimázson, hogy a külföld is megnyugodjon és befogja a száját?

Látható, hogy ezek mind-mind olyan kérdések, amelyek igencsak távol esnek Kertész életművétől. Bárki felvethetné, hogy de hát annak idején roppant karakánnak tartottuk, hogy Erdős Virág nem fogadta el a Nemzeti Kulturális Alapnál elnyert ösztöndíját, mert az a Kárpátia egyik lemezének megjelentetését is támogatta. Vagy Ferlinghetti gesztusát, aki emberi jogi aggályai miatt utasította vissza a Szőcs Géza alapította Janus Pannonius-díjat, mert abban a kormány pénze is benne lett volna. Eme logika fényében Kertész díjátvételét megalkuvásnak kellene gondolnunk. Holott mindkét gesztus nagyon is érvényes a maga szemszögéből. Kertész helyett egész életműve tiltakozik és áll ellen, hogy a politika fel- és kihasználja, míg Erdős és Ferlinghetti esetén a visszautasítás is az életmű szerves részévé válik. A felvállalt közéleti szerep erősíti a verset, és fordítva.”