„Akkor meg mi a f...nak készítették?” – kérdezte egy kommentelő az egyik hírportálon arra reagálva, hogy Kelemen Hunor nemrég azt mondta egy ifjúsági táborban: „a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak”.
Teljesen logikus a reakció, hiszen az RMDSZ elnöke ezzel a kijelentéssel elismerte, hogy a több mint egy évvel ezelőtt beharangozott, többszörösen húzott-nyúzott, halasztgatott
Amivel egyrészt a közelgő államfő-választási kampányban meg lehet próbálni ismét, sokadjára eladni és az egyre kevesebb szavazat megszerzésére hasznosítani a „nemsokára megvalósuló” autonómia délibábját, másrészt le lehetett foglalni a nagyjából domesztikált, de néha még kicsit izgő-mozgó MPP csekélyke energiáit.
„Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség” – mondta Kelemen Hunor a táborban. Amit nem mondott el, az az, hogy úgy lennénk tisztességesek, ha elmondanánk, hogy az elmúlt tíz évben pusztán
Mert – ha nem is mindenki, de – az emberek nagy része azért emlékszik még, hogy a kampányban folyó harcos autonómiázást a választások után rendszerint felváltotta az enyhén irritált magyarázkodás, hogy miért is nem lehet megvalósítani az autonómiát. No meg annak taglalása, hogy egyik-másik nem RMDSZ-es erdélyi magyar politikus miért mond marhaságokat, amikor az autonómiáról beszél.
Arról sem beszélt Kelemen Hunor, hogy annak a bizonyos új alkotmánynak, amire szükség lenne, a megvalósulási esélye ugyanúgy tart a nullához, mint a mostani (egyelőre titkos) autonómia-statútumé.
„(...) egyetlen autonómia sem született meg egyik napról a másikra, és nem a szájkaratésok munkájának eredménye, hanem a szívós, mindennapi munka, a folyamatos párbeszéd gyümölcse” – mondja Kelemen Hunor, miközben fél perccel azelőtt világosan elismerte, hogy az RMDSZ eddigi autonómiázása
A „szívós, mindennapi munkát” még érteni véljük, hiszen az USD mindennap ott szívatja koalíciós partnerét, ahol csak tudja...
Az RMDSZ elég nehéz időszak elé néz, mivel nem biztos, hogy x-edszer is képes lesz az egyre átlátszóbb kampányautonómiával megfelelően mozgósítani a folyamatosan apadó szavazóbázisát egy olyan választás előtt, amelynek közvetlenül nincs tétje – ennélfogva direkt mobilizációs ereje sem – a magyarok szempontjából.
Az is érdekes helyzet lenne, ha a második fordulóban arra buzdítanának majd Kelemenék, hogy
Arra a Pontára, aki éppen egy magyarellenes húzással buktatta meg korábban a kormányt, amelynek az RMDSZ is tagja volt. Arra a Pontára, akinek a pártja szemrebbenés nélkül megszegte az egyezséget, miszerint Maros megyében magyar prefektust neveznek ki, és akit aztán – mintha mi sem történt volna – az RMDSZ a tenyerén hordozott a minapi nyergestetői megemlékezésen.
Márpedig a koalíciós viszony logikája megköveteli, hogy az RMDSZ Pontát támogassa a második fordulóban. Hacsak:
1. a második forduló előtt nem lépnek ki a kormányból és ellenzékbe vonulva nem buzdítanak Klaus Johannis támogatására. Ami viszont ismét zsákutca (akkor is, ha a magyarok rokonszenveznek a szebeni polgármesterrel), mivel Johannis folyton kompenzál kisebbségi származása miatt, és „jó románként” még annyira sem fogékony a magyar közösség problémái iránt, mint a tősgyökeres dâmboviţaiak.
2. a második forduló előtt nem bízzák „a felnőtt, értelmes, okos stb. erdélyi magyar emberek” lelkiismeretére, hogy kire szavazzanak, ezzel áthárítva a felelősséget is a közösségre. Majd az államfőválasztás után azzal a párttal mennek tovább, amelynek az embere beköltözik a Cotroceni-palotába.
S akkor kezdődhet ismét elölről az autonómiázós szájkarate.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.