// 2026. november 7., szombat // Rezso
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

Megjegyzések és kérdések a Biró Rozália-ügy kapcsán

// HIRDETÉS

Mert már mi is rettenetesen unjuk ezt az egészet.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2014. augusztus 07., 18:31

Az úgynevezett Biró Rozália-ügy ugyanis kezd egészen tragikomikus fordulatokat venni. Miután sorra születtek a majdnem leendő miniszterasszony melletti politikusi nyilatkozatok és publicisztikák, most már Facebook-csoport is alakult Biró Rozália védelmében. Ami szép és nemes dolog lenne, már ha nem tesszük fel azt a cseppet sem érdektelen kérdést, hogy mindezt minek? Hogy mire jó, másként szólva: mi a tétje?

El kell ismerni, persze, hogy az a szint, ahonnan a Biró elleni támadások kiindultak, nagyjából a béka segge alatti régiónak felel meg. Abból fabrikálni érvet az egykori nagyváradi alpolgármester ellen, hogy nem ismeri a „biped” szó jelentését, és ebből azt a következtetést vonni le – mint a román bulvársajtó és maga az államelnök tette –, hogy nem beszéli jól az állam nyelvét, ergo alkalmatlan a feladatára, már az abszurd fogalmával sem minősíthető. Kedves román politikusok, 

vegyük csak elő a DEX-et, én kérdezek, önök felelnek,

hallám, mire jutunk. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másikat jól példázzák azok az ideges reakciók, amelyek magyar részről érkeztek. A képlet nagyjából így néz ki: Biró Rozáliát „a románok” támadják, tehát meg kell védeni. Ha nekik nem jó, nekünk biztosan az. Személyén keresztül az egész romániai magyar közösséget éri inzultus, ezért el kell döntenünk, a barikád melyik oldalán állunk. Össze kell zárnunk, mert Biró Rozália a mi hősünk.

Régi sláger ez, többek közt ennek köszönhető, hogy az elmúlt negyed évszázadban a politikusaink gyakorlatilag sérthetetlenné váltak, hát Istenem, lehetséges, hogy vannak korruptak meg alkalmatlanok köztük is, de mégis csak a „mieink”, a mi rossz politikusunk mégsem annyira rossz, mintha románként volna az. Ebben a képletben nincs helye az olyan kellemetlenkedő kérdéseknek, hogyaszongya valóban alkalmas-e a kulturális miniszteri tisztség betöltésére Biró Rozália? Önmagában  

egy ilyen kérdés megfogalmazása: árulás. 

Aki ezt teszi, a román nacionalisták szekerét tolja, velük fúj egy követ, cseresznyézik egy tálból, és hasonló népi bölcsességek.

(A trendibb érvelés mindezt azzal is kiegészíti, hogy ráadásul nő. Szőrösszívű macsó, ami vagyok, de egy szakpolitikus esetében nem érdekel a nemi hovatartozása, csak az, hogy jól végzi-e a munkáját.)

Lassan, tagoltan kérdezem tehát: miért ragaszkodik az RMDSZ Biró jelöléséhez, mely kvalitásai teszik őt alkalmassá a kulturális miniszteri poszt betöltésére? Kelemen Hunor esetében ez nem volt kérdés, de Biró Rozália és a kultúra viszonyáról nem sokat tudunk, hacsak nem számítjuk ide a váradi utcanevek bizarr műfordítási projektjét. Másként az a kényelmetlen érzésünk támad, hogy a jelölése nem szakmai döntés, hanem valamiféle párton belüli pozícióharc eredménye.

Tudok én ettől persze nyugodtan aludni, csak hát a költői kérdés is kérdés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.