// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Gál Mária Gál Mária

Székely bélyeg

// HIRDETÉS

Ideje megtanulni rovásírni, s pestiesen járni a székely csárdást, mert a nótát már ott húzzák.

(Külön)Vélemény

Szerző: Gál Mária
2014. július 17., 20:12

„Németh félreállításával Kövér László győzött, átvette a terepet, s hogy a továbbiakban az ő elképzelései – és természetesen emberei – dominálnak majd a nemzetpolitikában, afelől semmiféle kétséget nem hagyott. Szász Jenő máris újra feltűnt, s mintha meg sem történt volna a három évvel ezelőtti kínos incidens, amikor a tusványosi tábor területén nem kívánt vendégként átnéztek rajta, s azt sem engedték meg neki, hogy sajtótájékoztatót tartson. Most ott ülhet Orbán Viktor jobbján – vagy balján –, egyenesen a magyarbarát román államfő díszhelyén. Persze, el kell viselnie a nagy vetélytárs, Tőkés László jelenlétét, mert azért Kövér hatalma is véges.

Lehet tippelni, mi következik. Miután Kövér László máris újra nekiment a szerinte nem eléggé autonómiapárti határon túli vezetőknek, s a Duna Televízión keresztül meg is üzente nekik, hogy »az autonómiatörekvésekhez nagyobb támogatás kell az elszakított nemzetrészek politikai vezetőitől«, valamint azt, hogy a magyar kormány az »autonómia célját folyamatosan napirenden tartja«, szinte borítékolható, hogy a házelnök nem áll meg Szász politikai »rehabilitációjánál«. Kárpátalján – némi meglepetésre – néhány hete vezetőcsere történt a KMKSZ élén, az UMDSZ vezetője is »önszántából visszalépett«. A felvidéki MKP elnöke, Berényi József, nem lesz ott a tusványosi nemzetpolitikai kirakatban, mint ahogy az RMDSZ elnöke sem. Nem tudni, miért hiányoznak, de azt igen, hogy Kövér felvidéki favoritja nem Berényi, hanem Csáky, s azt is, hogy ha Kövéren múlik, akkor a jövő évi tisztújító kongresszus után nem Kelemen Hunornak fogják hívni az RMDSZ elnökét.

De lesz sok szép rovásírásos bélyegünk, autonómia-konfliktusunk, s az sem kizárt, hogy végre Nyírő József hamvait is sikerül Székelyudvarhelyre csempészni. Román kormányzati szerepvállalásban nem kell gondolkodni, mert az nem fér be a Kossuth téri nemzetpolitikai koncepcióba.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.