Kétségtelen, hogy van itt szenny elég, aminek az elvezetését a fogyasztó nyakába sózzák, hiszen akarva-akaratlanul ő is termeli a szennyvizet.
„A szellemi, lelki szennyeződésünkért azonban tőlünk szednek vámot. S a nagy galadzsia háttérbe szorítja az újabb hírt is, miszerint július 1-től 2,5 százalékkal drágul a gáz. A nagyfiúk egyezsége szerint 2018-ra ugyanis »gázilag« is liberalizálódnunk kell. Azaz utol kell érni az unióban nem létező díjszabást. Ami azért nem olyan magas, mert több szolgáltató közül választhatnak. Nekünk pedig, akik a gázmezők fölött taposunk, a sajáton kívül a drága orosz import árát is meg kell fizetni. S ha valaki túlságosan elkeseredne emiatt, hadd vigasztaljuk meg, hogy az idén ősszel lesz még egy drágítás, a valutaalapot ugyanis nem érdekli, hogy először a fizetéseket és a nyugdíjakat kellett volna Európához liberalizálni, s aztán következhettek volna a szolgáltatások. S hogy mégse keseredjünk el olyan nagyon, a júliusi villanyszámla talán valamivel karcsúbb lesz, mivel a megújuló zöldenergia előállításának támogatását mostanig kétszeresen fizettük meg.
Ha viszont az oszlopdíjat is a mi nyakunkba varrják, akkor a villanyszámla sem változik.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.