// 2026. november 7., szombat // Rezso
Ferencz Zsombor Ferencz Zsombor

Hol van a mi Johanniszunk?

// HIRDETÉS

Bármennyire is igyekeznének, a mi választottjaink, sőt még az RMDSZ legképlékenyebb elöljárói sem volnának képesek úgy egybeolvadni a román központi pártokkal, mint Johannis.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ferencz Zsombor
2014. június 06., 07:54

„Persze a mi közösségünket szinte semmilyen szempontból nem hasonlíthatjuk össze a szászokkal, a német gazdasági potenciált a magyarországival, vagy Klaus Johannist a mindenkori erdélyi magyar politikussal.

Bármennyire is igyekeznének, a mi választottjaink, sőt még az RMDSZ legképlékenyebb elöljárói sem volnának képesek úgy egybeolvadni a román központi pártokkal, mint Johannis. Ő egy erdélyi szász politikus, aki a Német Demokrata Fórumban kezdte a pályafutását, Szeben polgármestereként vált ismertté, majd a Nemzeti Liberális Pártban folytatta tevékenységét. A jobboldal legesélyesebbnek tartott államelnök-jelöltje. Az eddigi eredményei irigylésre méltóak, főleg abból a szempontból, hogy milyen módon lehetett a román lakosok bizalmát elnyerni egy olyan közösségen belül, ahol mindössze néhány százaléknyi a más nemzetiségűek aránya. Bármelyik pártba is igazolna át, Johannis mindig a német közösség politikusa fog maradni.

Elvétve ugyan, de találunk olyan magyar közéleti szereplőket is, akik más román párthoz kötődve, többnyire valamilyen szakmai vagy közigazgatási területen tevékenykednek, s akik meghasonuló helyzetükből adódóan nem szentelhetnek különös figyelmet a kisebbségvédelmi kérdéseknek, visszafogottan kell nyilatkozniuk a kényesebb ügyekben. A magyarellenes kirohanásokkal szemben tanúsított hallgatólagos beleegyezésük jelentősen rontja saját közösségükön belüli megítélésüket, pályafutásuk pedig egy holtvágányon való vesztegléssel végződik. Az viszont elképzelhetetlen, még a legtehetségesebb jelölt és a legeredményesebb stratégia esetén is, hogy egy magyar politikus csak és kizárólag román szavazatokkal érvényesüljön. A magyar választók nem díjaznák, ha valaki közülük egy román párt színeiben indulna. Ugyanakkor jól fogna még néhány olyan példa, mint Szatmárnémeti és Szászrégen polgármesterei egykoron, akik a románok egy csoportjának a támogatását is megszerezték.

Az Erdélyben uralkodó közhangulat nem engedné meg még a formális, érdekek mentén létrejövő beolvadást sem, amely esetleg hozzásegítené a politikusokat az etnikai szavazás korlátai közül való kitöréshez."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.