// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert
Szálinger Balázs Szálinger Balázs

„Nincs kollektív nemzeti öntudatunk”

// HIRDETÉS

„Kolozsvár fővárostudatú nagyváros. A hagyományok és a kultúra alapján Erdély fővárosa, mert nem kétséges, hogy Erdély mint ország, mint önálló entitás igenis létezik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egész más egy erdélyi román, mint egy túloldali, ahogy egész más egy erdélyi magyar, mint egy itteni.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szálinger Balázs
2014. március 24., 08:52

 „Erdélyben mi csak árpádsávos vagy nem árpádsávos turisták lehetünk. De még a nem árpádsávos is áll a fatornyos templom előtt, hogy milyen rohadt jó volt régen, aztán este a tábortűznél azt üvöltözi, hogy vissza Erdélyt, majd másnap csomagol és elhúz.

Ezért is vágnak át minket Kínában gyártott korondi cseréppel, meg vízbe áztatással duplájára dagasztott rókagombával. Ahogy egyébként mi is átvágtuk a pestieket meg az osztrákokat a Balaton partján a zimmerfrei-időkben. Buták vagyunk, provinciának tekintjük Erdélyt, pedig nem az. Mi sem vagyunk elég közel Rómához.

(...)

Hanem milyenek?

Nincs kollektív nemzeti öntudatunk. A nemzetállam, hogyne, persze, szexi lett volna, de soha nem is volt valóság, csak szerettük volna. Nagyon szép, ahogy a határon túliakat kedveljük, de ha egy faluba erdélyi költözik, akkor az akármit is csinál, román marad. Aki idejön, elveszi a pénzt, a munkát. Meg jön a kérdés, hogy miért az erdélyi ösztöndíjra megy a közpénz, ha itthon sincs elég.

Nincs sok kollektív közösségélményünk se, hacsaknem a napfogyatkozás vagy Kokó kiütése. Ezeknél arra is emlékszünk, hol voltunk, mit csináltunk. Talán még ilyen volt 2006 őszén a tévé ostroma, másnap a Centrálban könnygázfüstben dolgoztam, és azon élcelődtünk a pincérekkel, hogy most éppen hol oszlat a rendőrség, a Blahán vagy az Erzsébet hídnál.

Ilyen képet egyébként Karinthy tudna csak kitalálni, hogy ugye írja a költő az istenverte verseit, és arról beszélget a pincérekkel, hogy reggel sokkal durvábban csípett a könnygáz, most már bírható. Van az a csodás Karinthy bonmot – »Elnézést kérek, hölgyem, hogy ráléptem a kezére, de háború van« –, amely a legenda szerint a villamoson hangzott el az első világháború alatt. Azokban az években, amikor felnőtt a pesti kabaré.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök