Árulkodó párhuzamok

„Koszovó és Krím párhuzamba állítása számunkra azért érdekes, mert rávilágít a világpolitika egyik alapigazságára: a nemzetközi egyezmények, az egész nemzetközi jogi rendszer csak annyit ér, amennyit érvényre tudnak juttatni belőle. A jugoszláv válság idején az euroatlanti szövetség volt annyira erős, hogy érvényt szerezzen akaratának Oroszország rosszallása mellett is, most pedig Oroszország van abban az erőpozícióban, hogy a Nyugat nem tudja megakadályozni a Krím félsziget bekebelezését.

 

És ha már a párhuzamoknál tartunk, vessük egybe a krími referendumot azzal az 1991-es referendummal, amelyik a kárpátaljai autonómiáról szólt. Tóth Mihályra, a jogtudományok kandidátusára, Kijevben élő kisebbségjogi szakértőre hivatkozok, aki szerint 1991-ben Kárpátalja különleges önkormányzatiságáról és a Magyar Autonóm Körzet létrehozásáról tartottak népszavazást, és a szavazópolgárok döntő többsége mindkét esetben igennel voksolt, ráadásul azok a népszavazások az akkor érvényes törvényekkel tökéletes összhangban voltak. Ebből kifolyólag az ukrán állam és a törvényhozás gyakorlatilag 1991 óta folytonos alkotmányos mulasztásban van. Ezzel szemben a krími referendumot úgy tartották meg, hogy az ukrán alkotmány tiltja az ország területi egységéről szóló népszavazást. Mindazonáltal a törvénytelen népszavazás konkrét eredménnyel járt, a törvényes viszont nem, mert a krími oroszokat egy birodalom támogatja, az ukrajnai magyar kisebbségnek, és a kérdésben érdekelt Magyarországnak viszont nem volt elég ereje egy törvényes referendum eredményének a gyakorlatba ültetéséhez, ugyanakkor az ukrán állam nagyvonalúan elfeledkezett törvény által rögzített kötelezettségeiről. Láthatjuk tehát, hogy csak az erővel alátámasztott törvénynek van valódi, konkrét folyománya, és mindaz, ami megfelel a törvényes előírásoknak, csak éppen nincs mögötte az alkalmazásához szükséges erő, jogi formalitás, ha úgy tetszik szemfényvesztés csupán.”