Keleti szél

„A mostani válság az egyik ilyen – a nyugatitól sok vonatkozásban eltérő – centrum igen határozott kísérlete a kétpolúsú világ visszaállítására. Arra, hogy a szétesett Szovjetúnió helyén, visszaszerezze az orosz központ (Russkiy tsentre) befolyását, ma már nem ideológiai, hanem szigorúan gazdasági, és ezzel összefonódva katonai, nevezetesen energia-fegyverként emlegetett, gáz és kőolaj tartalékainak politikai zsarolásra, sőt háborús fenyegetésre való felhasználásával. Ebben a vonatkozásban világos, hogy az orosz elnök visszaél a ma még erősebb másik centrum, a generikusan Nyugatnak nevezett (lásd NATO) tömb eddigi bizalmával – illetve ’89 után mérsékelődő bízalmatlanságával – de egyáltalán nem nyílvánvaló, hogy akciói nem lelnek pozitív visszahangra, sőt egyértelmű helyeslésre az orosz befolyási övezetben.

Az az értelmezés, miszerint nyugati érdekek világpolitikai megjelenítése a »ráció« szava és reprezentációja lenne, az összes többi központ, sőt a fél- és egészen perifériás világok hangja és reprezentációi irracionálisak, már az első körben elbukik. A kapitalista rendet elfogadó, előnyeit vázoló Max Weber maga is többféle racionalitásról szól, és bár rangsorol, azért a nem-nyugati típusú rációt sem tekinti semmisnek, nem létezőnek. Putyin csak azt a birodalmi rációt viszi tovább – tolja túl, esetlegesen, egészen a háborúig –, amit a nyugati világ fejlesztett ki, és amelyben a birtoklásvágy, a gazdasági érdek, és a hatalmi kontroll erősebb, minden más meggondolásnál.

Sőt az orosz központ azt a nemzetegyesítési projektet követi, persze sokkal keményebb eszközökkel, melyet annyiszor hallunk manapság (NER), ja csak nem a »mi«, hanem az »orosz« nemzet vélt vagy valós javára; ez is közrejátszhat a magyar külpolitika bizonytalanságában, a hallgatásban (vagy él a remény, hogy Kárpátalja „visszatérhet”?, hogy az ukrán szétesést dominó-effektus követheti?). A magyar keleti nyitás »esete« jól mutatja azt is, hogy az egész régió – és minden látszólagos nyugati elkötelezettség és harcos, oroszellenes retorika ellenére Románia sem kivétel – elbizonytalanodott, hogy a felébredni látszó orosz medvétől való félelem pánikot kelt, és elfeledni vélt politikai reflexeket old ki.

Megint csak, a páncélozott járművek árnyékában felállított szavazófülkékben nem zajlódhat demokrácia, még annak legkiüresítettebb, formalizált formájában sem. De az eredmények meg- illetve  »elítélésében« nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a nyílvánvaló – bár paradoxonnak föltűnő – pszicho-kulturális tényezőt, hogy az ukrajnai oroszok éppen biztonságot és „nemzeti összeborulást” remélnek az egész térség, sőt a világ biztonságát fenyegető politikai és/vagy katonai lépésektől. A volt szovjet „létbiztonság”, a mindenkire vonatkozó munkalehetőség, a kiszámítható karrier, a biztosan folyósított nyugdíj, stb., stb., olyan életreményeket táplál, melyekért hajlandók az utcára vonulni, szavazni, vagy esetleg fegyverrel a kézben fellépni. Nem nosztalgiából, hanem meglátásom szerint, éppen egyfajta jövőstratégiát követve, vajon nem azt mérik nálunk és Magyarországon is a közvélenykutatók, hogy a lakosság igen számottevő (ha nem nagyobbik) része visszakívánkozik az »átkosba«?"