Mi Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés.
„1993-ban három magyar politikus – köztük Borbély László, róla később még lesz szó – mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal, mi választópolgárokként 1996-ig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy.
1996-ban kormányra ment első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, ha jól számolom, akkor az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Továbbá volt olyan környezetvédelmi és erdészeti miniszterünk, aki a verespataki zagytározó ciános vizéből akart kávét főzetni, emiatt nem ért rá a székelyföldi falopásokkal foglalkozni.
Eredményeink legutóbbi fejleménye, hogy miénk a kulturális tárca, eminnen is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála vanogat még magyar kultúra Erdélyben, mert az adólejeinknek e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet – és nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Közben beléptünk a NATO-ba és az EU-ba, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét, Romániában a miniszterelnök egyszer jóváhagyást kér a bankároktól, utána mond bűt vagy bát."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.