A születésnapokon a szörp szokott kiömleni. Ezúttal a bili!
Thomas Vinterberg Születésnap című extrém darabjából Robert Woodruff csinált stúdióelőadást a Kolozsvári Magyar Színházban, még 2011-ben. Azóta is sikerrel játsszák. Aki még nem látta, vagy kedveli a meredek témákat, megnézheti holnap (március 3., hétfő) este nyolctól.
Az előadás időtartama 90 perc, szünet nélkül. Ja, mobiltelefonjaikat és 16 éven aluli gyermekeiket hagyják az öltözőben.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.