Akit beterelünk valahová, az birka lesz. Én pedig nem szeretem a bégetést: egyhangú, mint ezer piros kardigán egymás mellett.
„Vizsgáljuk meg az elsőt: azt mondják, a szegényeket csúfolhatják a módosabbak, jobb lesz hát elleplezni, hogy kinek keresnek jól a szülei, és kik az előbbiek beosztottainak gyerekei. Erre az esetre szolgál a jól ismert mondás: »márpedig itt rend lesz«, mondta a nagymama, és berúgta a … a szőnyeg alá. Az anyagi különbségek eltüntetését nem utólagos simításokkal kell kezdeni, és főleg nem ilyen ügyefogyottan: az egyenruha alól úgyis ki fog villanni a drága telefon, az ékszer, a jobb tízórai stb., a buszról leszálló diák úgyis fogja látni az osztálytárs BMW-jét.
Az esztétikai aggályokban sem látok rációt. Sokan azt mondják, nincs szükség divatbemutatóra az iskolában, amire csak bólogatni tudok: valóban nincs, kéretik hát nem fektetni ekkora hangsúlyt a külalakra. Az egyenruha éppen azt sugallja, hogy a jó megjelenés mindig árulkodó, arra neveli a diákot, hogy ne a valós értékeket keresse, hanem szokjon hozzá: mostantól az alapján ítélik meg, hogy szép-e a 65 lejes (!) kardigán rajta, vagy volt mersze szegénynek kinézni.
Halkan teszem még hozzá, hogy a tanárok egyenruhájáról a mai napig nem hallottam egy szót sem, pedig hetek óta tűkön ülve várom a fejleményeket. Az érvelés ugyanis rájuk is illik: büszkék csak úgy lehetnek az iskolájukra, ha kardigánt húznak (a nők kizárólag szoknyát, mert az igazgatóság szerint a nadrág nem nőies, márpedig az igazgatóság mindent tud), az anyagi különbségek pedig sajnos rájuk is érvényesek.
A közösségépítésről is szoktak beszélni. A társadalom, azt hiszem, régóta próbálkozik azzal, hogy a viszonylagos rendet szigorral és tiltással igyekezzen bevezetni. Én viszont abban hiszek, hogy több munkával és szabadsággal nyereségesebb a befektetés. Ahogy a diák a magolással nem sokra megy, úgy a gyorsfagyasztott büszkeség is csak illúzió, buta mása annak az igazi közösségnek, amit egy iskola a felmutatott minőséggel, a jó hangulattal érhet el.”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.