Emil Boc Kolozsvár polgármestere.
A feliratot ma reggel találtuk a Mátyás-szobor tövében, amikor épp címlapképet készítettünk a főszerk. beköszöntőjéhez. A téren takarítómunkások tettek-vettek fényvisszaverő mellényben, egyikük látta is az új feliratot, de nem érdekelte.
Küldője az üzenetet a szobor tövéhez, ahhoz az örökkévalóságnak szánt bronztáblához helyezte, amelyen már jó sokat veszekedtünk a román városlakókkal és a városházával. A bronztábla Mátyás királyt a román történelem számára vindikálja, és büszkén jegyzi meg, hogy a győzedelmes uralkodót csak saját román népe tudta legyőzni, amikor Moldvába kalandozott.
A bronztáblát a szobor felújításakor eltávolították, a felújítás avatása után visszahelyezték, holott az emlékműbizottság erre nem adott engedélyt, majd a magyar lakosok többször meghackelték. Emiatt a szobrot néhány hétig kordon vette körül, majd a magyar lakosok újra megszokták, hogy kié itt a tér.
Aki szerint Boc kapja be, azt most valószínűleg nem Mátyás történelmi szerepe irritálja. Boc vasárnap lépett be Băsescu legújabb pártját gründoló alapítványba. A pártba nem, mert akkor a PDL-tagságával együtt le kellett volna mondania a polgármesterségről is. És az ugye milyen jó mesterség.
A tábla valamikor dél körül tűnt el.
Olvasson még:
- A román társadalom már nem retteg annyira a magyaroktól, hogy ebből kiemelt politikai téma legyen – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (2. rész)
- Taxisok, avagy az ország, ahol a vélemény az úr
- Pénteki hírmix: nem kérnek a monarchiából a románok, halaszthatják a vizsgákat, ha nem lesz vége a tanügyi sztrájknak