13 európai ország 14 színháza 19 előadással vendégszerepel Kolozsváron

November utolsó két hetében bőven lesz miből válogatnia a kincses város színházba járó közönségének.

Hirdetés

Tizenegy év kihagyás után Kolozsváron éled újra az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválja, nem is akármilyen programmal. Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató, az UTE elnöke egy hétfői sajtótájékoztatón részletezte a tudnivalókat a november 19. és 30. között tartandó 18. UTE Festről.

Az Európai Színházi Unió még a kelet-európai rendszerváltások előtt jött létre azzal a céllal, hogy összefogja Európa nyugati és keleti feléből a legreprezentatívabb színházakat. 1992-től 2008-ig minden évben valamelyik tagszínház rendezte meg az UTE fesztiválját, amelyen két hónap alatt valamennyi tagszínház 2-3 előadását mutatta be. Tizenegy évig anyagi nehézségek miatt nem sikerült megtartani a fesztivált. A sorozat újraindítása is sokáig kérdőjeles volt, végül azonban csökkentett költségvetéssel, mintegy 65-70 százalékban romániai, 30-35 százalékban magyarországi forrásokból sikerült tető alá hozni a mostani kolozsvári fesztivált, amelyen az UTE 16 tagszínháza közül 14 vesz részt, írja az MTI.

Európa 13 országából 19 előadás érkezik Kolozsvárra, ezeket román, magyar és angol nyelvre is fordítják. Az előadásokat követő napon szakmai beszélgetéseket is tartanak az alkotókkal.

A költségvetés idei szűkössége ellenére jelentős európai színházi produkciókat, és nagyon különleges kísérleti előadásokat tudnak megmutatni a kolozsvári közönségnek.

A 12 napos fesztiválon 15 UTE tagszínház, illetve egyéni tag előadása lesz látható. November második felében Kolozsvárra látogat>

  • a Piccolo Teatro di Milano és a FATTORE K. – Teatro di Roma Olaszországból,
  • a bukaresti Bulandra Színház,
  • Észak-Görögország Nemzeti Színháza Szalonikiből,
  • a Jugoszláv Drámai Színház Belgrádból,
  • a São João Nemzeti Színház Portóból,
  • a Luxemburgi Nemzeti Színház,
  • a Sfumato Theatre Laboratory Szófiából,
  • a Radu Stanca Nemzeti Színház Nagszebenből,
  • a Stanislavsky Electrotheatre Moszkvából,
  • a Prágai Városi Színház,
  • a Görög Nemzeti Színház Athénból,
  • a budapesti Vígszínház,
  • valamint a Schauspiel Köln Németországból.
Hirdetés

A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadással szerepel a fesztivál programjában.

A fesztivál részletes programja a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján  böngészhető. Jegyek vásárolhatóak a színház jegypénztárában (hétköznap 10-14 óra között és előadások előtt másfél órával), illetve online a www.biletmaster.ro oldalon.

Hirdetés