Kukoricás, sárgarépás pulykaragu paprikás, pirított rizzsel. Pulykával, barackkal, camembert-rel töltött bacon. Sárgarépás tojássaláta sajttálkában. Háromsajtos fenyő és aszalt vörösáfonyás túrókarika. A töltöttkáposztás idők előtti vagy utáni napokra.
A karácsonyi előkészületek lótás-futásában, takarítás és ajándékvásárlás között, amikor fejben már az ünnepi menüt állítjuk össze, talán megelégszünk egy vajas kenyérrel is, de ha van 25 percünk főzni egy igazán ízletes ételt, ezt bátran ajánlom. Színeiben vetekszik egy feldíszített karácsonyfával, de leginkább íze az, ami miatt érdemes elkészíteni. Csupán alapfűszereket használtam hozzá, sót-borsot, így intenzíven érezhető minden látható elem íze, melyeket krémesen egybefog a tejszín.
A sárgarépát julienre, majd pár centis hosszúságúakra vágtam, pár percig kevés olajon sütöttem, majd hozzáadtam a felcsíkozott pulykamellet, amihez kifehéredés után jött a kukorica és a sózás, borsozás. Fedő alatt 10 percig puhultak az elemek, majd felöntve tejszínnel és összekeverve a petrezselyemmel még pár percig főttek együtt. A rizst kevés olajon megpirítottam, majd hozzáadva a paprikát felöntöttem dupla vízzel, sóztam, borsoztam és az edényt félig befedve megfőztem.

Hozzávalók 2 adaghoz:
25 dkg pulykamell csíkokra vágva,
1 nagyobb sárgarépa julienre vágva,
3 ek főtt kukorica,
maréknyi, apróra vágott petrezselyemzöld,
1 dl tejszín,
1 bögre rizs, 2 bögre víz,
1 kk fűszerpaprika,
só, bors,
kevés olaj.
Amikor megszületett ennek a baconbe zárt ízkavalkádnak az ötlete, még tanakodtam, hogy egy főétel hús része készüljön ebben a formában vagy hidegtál elemként érdemesebb felszolgálni, de kihűlt állapotában megkóstolva, egyértelművé vált a válasz. A sajt-gyümölcs-hús kombinációnak ez a változata garantáltan emlékezetes falatka lesz akár a karácsonyi, akár a szilveszteri hidegtálon kínáljuk szeretteinknek.
Muffinsütőt béleljünk ki baconnel, vigyázva, hogy átlósan úgy helyezzük őket egymásra, hogy ne maradjon rés közöttük, így a töltelék majd körbe lesz zárva és nem tud kifolyni. A borsozott, szójaszósszal átitatott húst nem kell elősütni, belőle helyezzünk keveset a forma aljára, rá a camembert szeleteket, majd a barackot és ráhajtogatva fedjük be a kihajtogatott baconnel. Sütőben 25 perc alatt elkészül, miután papírtörlőre emeljük ki a kis batyukat a tepsiből, hogy felszívja a nedvességet belőlük.

Hozzávalók 4 adaghoz:
1 csomag bacon, 3 db szalag/ batyu,
10 dkg csíkokra vágott pulykamell, kevés szójaszósszal meglocsolva,
1/3 camembert sajt vékony szeletekre vágva,
1 fél befőtt barack felszeletelve,
kevés szójaszósz,
só, bors.
A savanyított sárgarépa a legújabb kedvenc, szerettem volna kipróbálni egy saláta hozzávalójaként is. A tojással való párosítása jó döntésnek bizonyult. Petrezselyemzöldet adtam még hozzá. A julienre vágott sárgarépát megsóztam, ami nagyjából 10 perc alatt megpuhult, majd kicsavarva ráöntöttem az ecetben feláztatott cukros vizet. Ebben a lében is pihent nagyjából negyed órát, amíg a sajttálkákat teflonserpenyő és üveg pohár segítségével elkészítettem. A felforrósított serpenyőre hozzávetőleg 15 cm átmérőjű kör alakban reszeltem a sajtot. Amikor teljesen felolvadt és körben a széle kezdett ropogóssá válni, óvatosan ráfektettem egy fejreállított pohárra és kézzel még kissé megformáztam a tálkákat. Sietős mozdulatokat igénylő művelet, ugyanis a sajt hamar szilárddá válik. Ezt követően a kisebb kockákra vágott tojásokat és újra kicsavart sárgarépát tejföllel összekevertem és adtam még hozzá kevés citromlevet. A ropogóssá vált sajt és e saláta íze nagyon jól harmonizálnak, az ünnepeken újra el fogom készíteni.

Hozzávalók 4 adaghoz:
20 dkg reszelt sajt, 5 dkg/tálka.
3 db főtt tojás,
1 nagyobb sárgarépa julienre és pár centis darabokra vágva,
3 ek tejföl,
0,5 dl ecet,
3 kk barna cukor,
1 dl víz,
citromlé, kevés só.
A manapság egyre népszerűbb brunch-os étkezés világában a cheese board-ok, vagyis a sajttálak nemcsak a borkóstolók meghatározó elemei, ezért arra gondoltam, hogy az ünnepi hidegtálakhoz ezekből a finom tejtermékekből is készülök pár ötlettel. Összeállítottam egy háromsajtos fenyőt gouda sajtból, vörös cheddar-ból és telemeából és gyúrtam egy juhtúrós rudat nagyon apróra vágott aszalt vörösáfonyával, magkeverékbe hempergetve, amit kis hűtés után, felszeletelve tálaltam. A sajtféléket és azok mennyiségét mindenki kedve és ízlése szerint variálhatja.

A főétel és a hidegtálelemek hozzávetőleges ára 1 főre számolva: 16 lej.
Bízva abban, hogy tálaimon sikerült találni megvalósítandó finomságot, áldott karácsonyt kívánok Mindenkinek! Főzzünk jókat együtt húsz-húszban is!
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.