A nagybácsi akkor csak pénzért volt hajlandó megenni a töltött paprikát, most azonban mind a tíz ujját megnyalná, főleg ha tudná, milyen mennyei desszert következik utána.
Bizonyára minden ember életében vannak pálfordulós ételek. Nálam az egyik a töltött paprikás leves. Gyermekkoromban volt kergetőzés miatta, éhen maradás vagy szülői feladás, de én makacsul kitartottam amellett, hogy nem szeretem. Nem voltam egyedül ezzel, a családi legendárium őriz még történeteket, egyik nagybátyám csak 1 lej ellenében volt hajlandó bekanalazni e levest. Aztán egyetemistaként elkészítettem magam és rájöttem, mennyire finom is tud lenni.
A magyarázat talán a befektetett munka értékelésében van, akkor szerettem meg, amikor kezem alatt váltak eledellé a hozzávalók. No meg a módosításaim is hozzájárultak, hogy mára kimondottan egyik kedvenc ételemmé váljon a töltött paprika, aminek én a leves és szószos változatát is készítem a következőképpen.
A fűszerezett, rizs helyett hajdinás, tojással összefogott húsmasszából csupán 3 db kisebb paprikát töltök meg mutatóba, a többiből kis gombócokat (nagyjából 15 db lesz) formázok, ugyanis a főtt paprikát azért nem sikerült megszeretni, de erre is lett megoldásom, hogy ne vesszen kárba. A 2 liter forrásban levő vízbe sorba mind belekerülnek a hozzávalók, a paradicsomlé csak az utolsó 5 percben. Hozzávetőleg 35-40 perc alatt megfő a levesünk, amelyből először a 2 kápiapaprikát emelem ki, majd kevés lével, botmixerrel pépesítem és a levessel együtt átszűröm. Itt a levest két részre szoktam osztani, először mindig szószosan készítek egy-két adagot és a maradékot aztán levesként, tejföllel/tejszínnel fogyasztjuk rántás nélkül.
A paprikás-paradicsomos mártás besűrűsödés után kap egy kis barna cukrot és tálaláskor tejszínnel krémesíthetjük. Ez az étel nem egy-két adagos, mindig nagyobb mennyiség készül belőle. A levesben megfőtt krumplit tálalhatjuk a szószban a gombócok mellé, vagy összetörve sűríthetjük vele a mártást, így kevesebb lisztet kell használnunk

Hozzávalók a leveshez:
30 dkg darált sertéshús a gombócokhoz
3 dkg (maréknyi) hajdina
1 tojás
1 kk ételízesítő, só, bors
2 l víz
2 kápiapaprika
3 kisebb zöldpaprika
2 közepes meghámozott krumpli félbevágva
pár szál petrezselyemzöld kis kötegbe összekötve
3 dl paradicsomlé
0,5 dl tejszín vagy tejföl
2 ek liszt és olaj a mártáshoz
2 kk barna cukor
só
bors
Az egytálételnek minősülő töltött paprika mellé egyszerű, de különleges ízvilágú desszertet ajánlok. Amíg fő a levesünk, a palacsintákat meg is süthetjük és a körtéket is előkészíthetjük. Az a tapasztalatom, hogy minél tovább időzik a citromfű a fehércsokiban, annál intenzívebben kijön az íze, ezért érdemes ezt az öntetet tálalás előtt másfél–két órával összeállítani. A zabpelyhes palacsinták citromos édes-savanyú körtés töltelékéhez nagyon passzol ez a fűszerezett csoki.

Hozzávalók 6 db palacsintához:
2 tojás
2,5 dl tej
10 ek liszt
4 ek zabpehely
4 kk barna cukor
csipetnyi só
kevés olaj a sütéshez
2 nagy körte, meghámozva, apró kockákra vágva
fél citrom leve
3 ek barna cukor
1 kk ételkeményítő, miután a tűzhelyen enyhén összepuhult a körte a cukorral és citromlével
1 tábla fehér csoki felolvasztva, hozzáadva kevés tejet
3 kk szárított, morzsolt citromfű
A menü hozzávetőleges ára 1 főre számolva: 7 lej.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.