// 2026. szeptember 15., kedd // Eniko, Melitta

Húsgombóc az almás levesbe, pirított gríz a pulykazúza-pörkölthöz

// HIRDETÉS

Szeretem néha a hagyományos ételeinket egy-egy hozzávaló cseréjével is kipróbálni vagy éppen színt vinni beléjük, akár szó szerint is.

Ilyen az almás leves, ahol a húsgombócokba rizs helyett hajdinát tettem és a második fogásnál, a pirított gríz fehér színét kicsit feldobtam, játszva a céklalé adta lehetőségekkel, színátmenetesre festettem két lépésben.

Almás leves hajdinás húsgombóccal

A gyümölcsleveseknél alapvetően két tábort ismerek: van, aki csak krémes, édeskés, hideg levesként tudja elképzelni a gyümölcsökből készült leveseket, mások sós változatban, többnyire szárnyashússal főzik, almával, szőlővel, meggyel és sorolhatnám. Otthon nálunk ez utóbbi volt és van érvényben. E hagyományon egy ideje én annyit módosítottam, hogy húsgombóccal is kipróbáltam, amihez hajdinát adtam és az almát nem kockára vágtam, hanem megreszelve tettem a fövő vízbe.

A megreszelt sárgarépát kevés olajon átforgattam, hozzáadtam egy megreszelt almát és felöntöttem a kimért vízmennyiséggel, sóztam, borsoztam, majd forráskor beletettem a kis golyókká hömpölygetett húsgombócokat (30 db lett), amelyek jól összedolgozott masszájába került egy tojás, a hajdina, só, bors és kevés őrölt fűszerkömény. Lehet bátran sózni, borsozni a húst, ugyanis főzés során veszít intenzitásából a fűszerezés. Nagyjából fél óra alatt puhára főttek a gombócok, ekkor még két megreszelt almát adtam hozzá, hogy jobban érződjön a gyümölcs aromája, majd sűrítésként egy lapos evőkanál lisztet vízzel elkeverve és 1 fél citrom levével savanyítottam az elkészült levest. Tálaláskor jól jön bele a tejföl.

Hozzávalók:

3 savanyúbb alma meghámozva, megreszelve, én kormost használtam,

1 nagyobb sárgarépa megreszelve,

35 dkg őrölt sertéshús,

5 dkg hajdina,

1 tojás,

őrölt fűszerkömény,

só,

bors,

2 l víz,

1 ek liszt,

fél citrom leve,

tejföl.

Egy fazék leves hozzávetőleges költsége: 10 lej.

Pulykazúza-pörkölt pirított grízzel

A zúza, akárcsak a pacal, egy eléggé megosztó alapanyag, de annak, aki szereti, mondanom sem kell, milyen különlegesség tud lenni egy belőle jól elkészített szaftos pörkölt, kissé megbolondított körettel. A hosszabb főzési idő miatt érdemes kuktát használni, abban ez lerövidül másfél órára.

A megtisztított, felszeletelt pulykazúzákat átforgattam felforrt vízben, majd lecsepegtetve, hozzáadtam a kacsazsíron enyhén megdinsztelt hagymához. Egy-két perc után jöttek sorba a pörköltalap ízesítői, kezdve a paprikával, végül a vízzel. A körethez a grízt a felolvadt vajon megpirítottam, majd felöntve vízzel, sózás, borsozás után, folyamatos kevergetés mellett megfőztem. Ekkor következett a színező művelet. Képzeletben három részre osztottam és az első részt fehéren átkanalaztam, majd elsimítottam egy szögletes edénykében. A többit a céklalé felével megszíneztem és az így megfestett gríz felét eloszlattam a fehér rétegen. A maradékot még élénkebbé tette a hozzáadott céklalé, ez lett a harmadik réteg. Kihűlés után, kiborítva az edényből, könnyedén szeletelhetővé vált. Csalamádéval tálaltam a pirított grízes zúza pörköltet, finom falatok voltak.

Hozzávalók 3 adaghoz:

50 dkg pulykazúza (5 db),

1 nagyobb fej hagyma apróra vágva,

2 gerezd fokhagyma felaprítva,

2 tk fűszerpaprika,

1 babérlevél,

2 ek paradicsompüré,

1 ek őrölt fűszerkeverék (zsálya, rozmaring, kömény, fekete bors),

só,

diónyi kacsazsír,

0,5 l víz,

1 kisebb bögre gríz,

2 bögre víz,

diónyi vaj,

só,

bors,

0,5 dl friss céklalé.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 5 lej.

Bea konyhája
Bea konyhája

A szerzőről

Kolozsváron él és dolgozik. Ételekről ír, amiket maga készít és tálal a virtuális térben is. Azt vallja, hogy a konyha egy kreatív tér, ahol napi szinten jól megférnek egymás mellett az autentikus, hagyományos ízek és az újszerű, világkonyhai elemek.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek
Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

A sírásóverseny, az ország mediátora és az egészséges nacionalizmus nem véletlen találkozása
Főtér

A sírásóverseny, az ország mediátora és az egészséges nacionalizmus nem véletlen találkozása

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Két férfi lett rosszul a mofettában Büdösfürdőn, egyikük életét vesztette
Székelyhon

Két férfi lett rosszul a mofettában Büdösfürdőn, egyikük életét vesztette

Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon
Krónika

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon

Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan
Székelyhon

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan

Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.

// még több főtér.ro