Még el sem múlt a riadalmunk a behemót második feje miatt, amikor a 19 gyönyörű, felnőtt lányom anyaszült meztelenül megérkezett az ajtóm elé azon a nevezetes húsvét hétfőn.
A lányokat Zubrán Dezsőke kérésére festettem meg nem sokkal azelőtt, amikor az afrikai sámán világító italától „megrészegedve” olyan ihletett munkakedvet éreztem, amilyet még a legelszántabb kamaszkoromban sem soha. Zubrán Dezsőke azt szerette volna, ha nyolccsillagos szállodájának mind a 19 luxuslakosztályában lenne egy-egy életnagyságú akt, a munkáért pedig szép kis summát ígért. A tulajdonos tudta jól, mi kell az úri közönségnek. A hotel messze földön híres volt: elnökök, császárok, filmcsillagok adták egymásnak a kilincset, állítólag ilyen szállodát még nem pipáltak sehol máshol a világon.
Mikor még jóban voltunk, engem is meginvitált egy alkalommal: töltsek el egy hetet a fogadójában (ő csak így nevezte), és megtapasztalom milyen lehet a paradicsom – erősködött. Szerény ember vagyok, nem nyűgöz le a fényűzés, de nem volt egy rossz hét, annyit mondhatok.
Amikor azonban az afrikai uralkodó megérkezett a sleppjével, és úgy döntött, hogy a híres szálloda helyett az én szerény hajlékomat választja – azt mondta, jobban meg szeretné ismerni a festőt, aki megörökíti –, Zubrán Dezsőke megorrolt rám.
Az aktokat azért mégis tőlem rendelte meg, igaz, nem személyesen jött el megkötni az üzletet, hanem ugrifüles mindenesét, Tompos Frucit küldte el, akinek rosszul lehetett huzalozva az agya szegénynek, ha szomorú volt ugyanis, nevetett, a legvidámabb pillanataiban meg sírt, akár egy csecsemő. Ráadásul minden mondata utolsó szavát kényszeresen megismételte.
Ezzel itten meg is volnánk volnánk – mondta vidáman, amikor a szerződést aláírtuk, és letörölte patakzó könnyeit számtalan hímzett zsebkendőinek egyikével.
A 19 felnőtt kislányom kora hajnalban érkezett meg a házamhoz. Az illatuk az olajfesték és a virágos mező illatának keveréke volt – gyönyörűek voltak valamennyien. Még jócskán sötét volt, de a názáreti sírjának bejárata elől a nehéz kő addigra már elgördült. A falu népe szerencsére Leopold Leó hajnali miséjén vett éppen részt – amióta a madarak hadat üzentek a tiszteletesnek, és befogták a csőrüket, nem hagytak ki egyetlen igehirdetést sem –, így senki sem láthatta a jövevényeket.
Mivel a házban nemigen fértek volna el, Theodorral a pajtában szállásoltuk el a lányokat, ahol még ott voltak az afrikai emberek rögtönzött emeletes ágyai. Attól nem kellett tartanom, hogy bárki meghallja őket: néma volt valamennyi, mozgásuk pedig olyan kecses, hogy ha egész éjjel táncolnának is, nem csapnának nagyobb zajt, mint egy kisebb szúnyog.
Ruhát mindenesetre nem tűrtek meg a testükön. Megkértem ugyan Theodort, szerezzen titokban ruhákat a lányaim számára és öltöztesse fel őket, amint ráadott egyikükre egy ruhadarabot, az menten leszaggatta magáról, mintha perzselné a bőrét a textil.
Theodor egy jó nagy lakattal bezárta a csűr ajtaját, én pedig reménykedtem, hogy titkom – bármilyen feltűnő is – nem derül ki. Az első két napon nem is vettem észre semmiféle gyanakvást még a legközelebbi szomszédaimon sem. Esténként egy-két órára bementem a lányaimhoz a csűrbe, hogy egy kicsit jobban megismerjem őket, de egyébként igyekeztem minél kevesebb időt ott tölteni, nehogy feltűnjön bárkinek.
A bajok a harmadik napon kezdődtek. Úgy tűnik, a Comandante vadmacskája, Hannibál Mogles ölmester kiszimatolta az idegen jövevényeket, mert elkezdett az udvaron és a csűr körül ólálkodni. Attól kezdve Theodor és Kelta Seneca felváltva őrködtek, nehogy az a dög valami galibát csináljon.
A faluban az a hír járta, hogy Hannibál Mogles ölmester valójában a Comandante kéme, aki emberi nyelven is tud beszélni, és mindent elmond a gazdájának, amit a faluban lát. Én ugyan nem nagyon hittem az ilyen dajkamesékben, de annyit azért tudtam: ha Hannibál Mogles megjelenik valahol, ott hamarosan a Comandante is tiszteletét teszi.
Hannibál Mogles ölmesternek mindazonáltal nem sok alkalma maradt beszélgetni a gazdájával, egyik éjjel ugyanis a feldühödött Kelta Seneca megölte. Amíg a tetemet elástuk Theodorral a ház mögött, egy almafa tövében, már tudtam, hogy nagy bajban vagyunk, igyekeztem azonban elrejteni félelemeimet, nehogy a rabszolgám is megijedjen.
Másnap – ahogy azt előre sejtettem – meg is jelent az ajtóm előtt a Comandante a testőreivel. Ez volt az első látogatása a házamban. Bár egy szót sem szólt Hannibál Moglesről – végig semleges témákról diskuráltunk –, tudtam jól, azért látogatott meg, mert nem ment haza a cicája.
Kelta Seneca a csűrben volt bezárva a lányaimmal.
A Comandante, mielőtt elment, hosszasan nézte azt a csűrt, de mondani nem mondott semmit.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Eva Kaili ma már egy jéghegy csúcsa. Amit még nem tudunk: hogy milyen intézményi ökológia hozta létre az Európai Parlamentben ezt az eddig láthatatlan „jéghegyet”, melynek méreteire vonatkozóan csak sejtések lehetnek abból kiindulva, hogy jelenleg közel hatvan európai képviselő és eurobürokrata ellen folyik rendőrségi vizsgálat.

A kolozsvári prédikátor csodája mellett megemlékezünk az X-Faktoros szenátor agresszív viselkedéséről, a bukaresti sofőroktató korrupt ügyleteiről, sőt Japánba is ellátogatunk, ahol egy egészen szürreális baleset történt.

Ünnepi videóval tisztelgünk Románia hivatalos nemzeti virága előtt: éljen a bazsarózsa! Emellett pedig érkeznek a már megszokott, országunkat érintő témák, mint például a rendőrpofozás, üzemanyaglopás és kokaincsempészet.

Az ősz beköszöntével visszatér a Miafáma, hogy ismét összegyűjtse széphazánk fura, nevetséges és agyfagyasztó történéseit.
Az ősz beköszöntével visszatér a Miafáma, hogy ismét összegyűjtse széphazánk fura, nevetséges és agyfagyasztó történéseit.
A jólét gazdasági talapzatának az autonómiája tette lehetővé a felső középosztály „játszadozó politikáját”, azt, hogy a politika eloldozza magát a valóságtól és a bátor ideológiai kísérletezések terepévé váljon.

Javában tombol a nyár, pörögnek a fesztiválok, de egy videónyi abszurdumot így is sikerült összegyűjteni a Miafámába. Mit kereshet egy medvebocs a maroshévízi strandon? Miért ne fogyasszunk alkoholt pedagógus vizsga előtt? Ja, és hányszor érdemes ellopni ugyanazt motorbiciklit? Kattints a videóra, a kávészünetbe pont belefér.

A légi közlekedés minősége lassan a Román Államvasútak szintjére süllyed. De hogy kerül egy „hulla” egy autó tetejére? És mi van már megint a tusnádi medvékkel? Többek között ezekről szól a Miafáma? legújabb epizódja.

A Miafáma legújabb videójában szót ejtünk a vonatok tavalyi évben felhalmozott késéseiről, de arra is kitérünk, hogy min balhéztak össze a vízimentők és Arafat.
A Miafáma legújabb videójában szót ejtünk a vonatok tavalyi évben felhalmozott késéseiről, de arra is kitérünk, hogy min balhéztak össze a vízimentők és Arafat.
Felavattuk a vízcsapot, kutyából oroszlánt csináltunk és elloptuk a köztéri petúniákat. Az elmúlt két hét híreiből szemezgetünk.
Felavattuk a vízcsapot, kutyából oroszlánt csináltunk és elloptuk a köztéri petúniákat. Az elmúlt két hét híreiből szemezgetünk.
Május elsején, a miccs és sör ünnepén is bizonyította az ország, hogy mennyire kulturáltan tud szórakozni. Ez itt a Miafáma, tartsanak velünk!