Megjelent az újkrumpli a piacon, a spárga búcsúzóban, de még kapható. Főzzünk finomat belőlük!
Az újkrumplinak sokkal alacsonyabb a kalóriatartalma, mint a télről még megmaradt tavalyinak, ezért diétásabb étrendbe is bátran beilleszthető. Ezúttal azonban nem számoltuk a kalóriákat és összeállítottunk egy ízletes húsmentes fogást.
Az újkrumplik megtisztítása kissé időigényes, de ha a héjuk részleges eltávolítására érdes konyhai szivacsot használunk, hamar megvagyunk a művelettel. Lényeges, hogy minél kisebb krumplikat válasszunk, a 2 cm átmérőjűeknél nagyobbakat pedig vágjuk félbe sütés előtt. Kevés olajon forgassuk át őket, sózzuk, borsozzuk és lefedve, párolva süssük őket. Amikor már majdnem elkészült, adjuk hozzá a vajat és a finomra vágott petrezselymet.
A megtisztított, hámozatlan főzőtököt vagy cukkinit vágjuk fel karikákra és panírozzuk be. Ropogósabb lesz, ha a felvert tojásba mártás után a durva szemcséjű panko morzsát választjuk. A mogyorószósz elkészítése kevés időt igényel, csupán össze kell keverni és eldolgozni a hozzávalókat. Ha nem fogyna el a készített mennyiség, ne aggódjunk, hűtőszekrényben több napig is jól eláll.
Hozzávalók:
fél kg újkrumpli,
3 dkg vaj,
apróra vágott petrezselyemzöld,
1 cukkini vagy zsenge főzőtök,
1 tojás,
liszt és panko morzsa a panírozáshoz,
olaj a sütéshez.
A szószhoz:
5 dkg darált, pörkölt földimogyoró,
3 ek olívaolaj,
1 ek édes csiliszósz,
1 ek szójaszósz,
1 ek citromlé,
1 ek krémsajt,
0,5 dl forró víz.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 5 lej.
Ki ne szeretné a rizibizit? A szép, színes köret jól passzol szaftos, mártásos húsokhoz, de rántott fogásokhoz is, ráadásul jól dobozolható, így másnap is fogyasztható. Közismertebb változata a murokdarabkák és kukorica mellett zöldborsót is tartalmaz, de ezúttal a zöld színért a spárga felelős. Igyekezzünk, talán még találunk spárgát és elkészíthetjük ezt a finom köretet.
Tegyük oda kevés olajon a húsokat amíg kifehérednek, fűszerezzük, tegyük bele a babérlevelet, pár szál összekötött petrezselymet, öntsük rá a vizet és hagyjuk főni. Ezalatt készítsük el a rizses köretet. Kevés olajon dinszteljük meg a murkot, majd pirítsuk meg vele kissé a rizst és hozzáöntve a vizet, forráskor adjuk hozzá a kukoricát és kicsit később a spárgát. A spárga ugyanis nagyon rövid idő alatt megpuhul. Sózzuk és befedve addig főzzük amíg elfő a víz.
A húsokat szedjük ki egy tálba, öntsünk a szaftra kevés vizet és adjuk hozzá a besűrűsödésig kevergetve a tejben elkevert lisztet és a felvágott petrezselymet.
Hozzávalók:
4 db csontozott, felső csirkecomb,
kevés olaj/ zsír,
1 ek fűszerpaprika,
1 babérlevél,
1 tk ételízesítő,
2 dl víz,
2 dl tej,
1 ek liszt,
apróra vágott petrezselyemzöld,
só, bors.
A körethez:
2 dl rizs,
1 közepes murok kis kockákra vágva,
3 ek főtt konzervkukorica,
3-4 szál spárga centis darabokra vágva,
4 dl víz,
kevés olaj,
só, bors.
Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 4 lej.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.