A most ajánlott kétfogásos menü úgy van összeállítva, hogy akik a böjti időszakban a húsfogyasztást mellőzik az étrendjükből, azok se maradjanak éhen. Ha a főételből a húsgolyókat nem készítik el, úgyis kompakt étel lesz az eredmény.
Egyszer valaki azt mondta a gombakrémlevesemre, hogy olyan mintha malter lenne a tányérban. Nem túl étvágygerjesztő hasonlat, de megnyugtatok mindenkit, hogy a látszat ellenére ez a szürkés leves az egyik legfinomabb a krémlevesek közül. Akik kedvelik a műfajt, azoknak nem kell bemutatni, de még csiperkéből is számtalan változat kihozható a hozzáadott fűszerek, ízesítések függvényében.
Általában petrezselyemzölddel készítem, ezúttal a nemrég beszerzett snidlingbokromat ritkítottam meg kicsit. Nem főztem össze a gombával, csak egyik kedvenc konyhai segédeszközöm, a botmixer használatakor szórtam bele az edénybe, így frissessége megmaradt és íze is intenzívebb volt.
No de kezdjük az elején a főzés folyamatát. A felaprított gombát kevés vajon megpirítottam, sóztam, frissen őrölt borssal ízesítettem, majd fedő alatt még pároltam 10-15 percig. Ekkor adtam hozzá a teljes vízmennyiséggel felhígított és ételkeményítővel csomómentesre elkevert tejszínes „eresztéket”. Pár perces besűrűsödő forrás után, egy magasabb falú edénybe átöntve, pépesítettem a krémlevest a maréknyi felaprított snidlinggel. Tálaláskor jól illik hozzá a reszelt füstölt sajt és még kevés metélőhagyma is mutatóban.

Hozzávalók 3 adaghoz:
50 dkg csiperke gomba megpucolva, felvágva,
6 dl víz,
1 dl tejszín,
2 dkg vaj/kevés olaj,
2 ek ételkeményítő,
maréknyi felaprított metélőhagyma/snidling,
maréknyi reszelt, füstölt sajt,
só, frissen őrölt bors.
Egy kedves ismerős által nagyobb mennyiségű fürjtojáshoz jutottam. Több ötletemre is futotta belőle, az egyik a Stefánia szelet elegánsabb változatának kivitelezése volt. Áthallgató diákként ugyanis kóstoltam már magyarországi menzán, nem a legjobb emlékeim voltak vele kapcsolatban, de tudtam, ez az étel odafigyeléssel finomabban is elkészíthető, még kevés fűszerezéssel is.
Aki követi receptjeimet, annak nem titok, hogy egy-egy ételnél kevés fűszert használok, nem hagymázom, fokhagymázom, paprikázom túl az ételeimet, szeretem, ha a fő alapanyagok saját íze nem szorul háttérbe. A bő olajban sült fasírtokat amúgy sem kedvelem, így ezek a húsgolyók is minimalista megvalósításban, saját zsírjukban sültek, csupán nyers tojással, sóval, borssal, prézlivel és provence-i fűszerkeverékkel összedolgozott húsmasszából, amit vékonyan a főtt, megpucolt fürjtojások köré vontam olajos kézzel, gombócokat formálva.
Az ismerősömtől a fürjtojásvágó olló mellé pucolási instrukciót is kaptam, ami bevált. A megfőtt tojásokat egy befőttes üvegbe, fedelével lezárva jól összeráztam és egyenként kivéve a kis tojásokat könnyen lejött a héjuk. Persze nem mondanám, hogy akkor készítsünk bármiféle büngyürgetős ételt, amikor nagyon sietünk és semmi kedvünk a konyhában bíbelődni.
A paradicsommártás klasszikus formában készült alaplével, a végén icipici barna cukrot belekeverve.

Ha a mártás az összekötő kapocs, akkor azokra is gondoltam, akik a húsgolyókat teljesen elhagynák most böjt idején és inkább a krumpliköretet készítenék el mellé, ami önmagában is egy finom, kompakt, laktató étel. Tortának neveztem, mert sütőpapírral kibélelt 18 centiméteres kapcsos tortaformába rétegeztem a sült almaszeletes alapra a héjában főtt, reszelt főtt krumplit és sajtot, de liszt, tojás ebbe nem került. Közepére vörös cheddar sajtot használtam a látványosabb szeletekért és sózás, borsozás után meglocsoltam olvasztott vajjal minden krumpliréteget, mielőtt ráreszeltem a sajtot.
Addig maradt csak a sütőben, amíg a teteje szépen megpirult, majd pár perc után egy lapos tányérra fejjel lefele kiborítva, előbukkantak az ízére is kellemesen ható sült alma szeletek. Első alkalommal készült így, de máris tervben van az újrázás.

Hozzávalók 4 adaghoz:
Húsgolyókhoz: 50 dkg darált sertéshús (14 golyó lett belőle),
14 db főtt fürjtojás,
3-4 kk provence-i fűszerkeverék (borsikafű, oregánó, rozmaring, bazsalikom volt ebben),
2 ek prézli,
2 tojás,
só, bors,
kevés olaj.
Krumplitortához:
Fél kg héjában főtt, meghámozott, megreszelt krumpli,
10 dkg reszelt mozzarella,
5 dkg vörös cheddar sajt,
5 dkg vaj felolvasztva,
1 nagyobb alma, magháza kitolva, felszeletelve és félbevágva, serpenyőben mindkét oldalán megpirítva.
Paradicsommártáshoz: 2 ek kukoricaliszt/búzaliszt, vaj, 2 dl alaplé, 2 dl paradicsomlé, só, bors, pici barnacukor.
A menü hozzávetőleges költsége 1 főre számolva: 11 lej.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.