// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Egy ilyen húshagyó keddi vacsora után jöhet a böjt

// HIRDETÉS

Húshagyó kedd van, véget ért a farsang, búcsúztassuk hát ezt az időszakot egy jó kis sertésbordával, de nem csak úgy egyszerűen, hanem megbolondítva egy kis ezzel-azzal.

Február. A marketingesek azt mondják: a szerelem hónapja, a néprajzosok a farsangot emelik ki, a pesszimisták meg azt, hogy a legrövidebb hónap. Mi optimistán fogjuk egybe a hármat és főzzünk szeretteinknek egy kalóriáktól sem mentes, nem böjti ételt, de mégis egészségesen elkészítve.

Egyben sült sertésoldalas gyömbéres szilvacsatnival, sült krumplival és almával

Ha már úgyis pár nappal rövidebb ez a hónap még az idei szökőévben is, együnk finomat annak még hátralevő pár napján és várjuk a tavaszt ízes fogásokkal. Mutatok egy példát, aminek főételét a hagyományos húshagyó keddi, régi otthoni vacsora ihlette. Amiről én Kolozsváron tanulva, rendszerint lemaradtam és a kollégiumban vajas kenyeret majszolva, a telefon végén hallgattam a menüt: füstölőből leakasztott sült kolbász és oldalas krumplipürével, savanyú káposztával, desszertnek pánkóval.

Ennek most egy kicsit egészségesebb változatát képzeltem el: lerben sült, fűszeres sült oldalast gyömbéres szilvacsatnival, héjában sült krumplival és almával és a krumplihoz jól passzoló fűszervajjal.

Ősszel az eltevésekről mindig sok szó esik, de az üvegek tartalmának tényleges felhasználásáról már kevésbé, ezért most a fűszeres szilvaszósznak azt a módját választottam, hogy befőttből készítsem el. Bizonyára vannak még hozzám hasonlóan, akik azt főztek be csatni helyett annak idején. A hozzávalók közül a hagymát kevés olajon balzsamecetkrémmel karamellizáltam, hozzáadtam a szilvát, gyömbért, fűszereket és felöntve a szilvalével nagyjából 10 perc elteltével leturmixoltam, ami után még visszatettem a szószt a tűzre és kevés vajjal megfényeztem.

A héjastul sült krumplit ebben a formában felpukkant krumplinak is szoktuk nevezni otthon, ugyanis a besózásnak köszönhetően a szépen megpirosodó felület fel is emelkedik és finom ropogósra sül. A titok tehát, hogy jól sózzuk be a krumplikat.

A hús elkészítése időigényesebb, de passzív folyamatról van szó, mert a sütő elvégzi helyettünk a munkát, csak adjunk neki erre 2,5-3 órát. A mindkét oldalán bepácolt oldalast tűzálló edényben kevés víz hozzáadásával, alufóliával befedve sütőbe tettem 1 órára lassú lángon, majd az alufóliát eltávolítva további 1,5-2 órát még sült, amíg kívül is szépen megpirult, belül pedig finom omlóssá vált. A sütés utolsó 10 percében még átkentem egy kevéske vajjal, hogy ne száradjon ki a felülete. Időigényes, de egy igazán fenséges, egészségesebb és méltó zárása tud ez lenni a farsangnak, vele együtt a téli, bő húsos táplálkozásoknak.

Hozzávalók 2 adaghoz:

fél kg sertésoldalas ,

páchoz: só, 1 cikk tört fokhagyma, frissen őrölt mozaikbors, őrölt fűszerkömény, olaj,

3 db közepes krumpli, megtisztítva, héjastul félbevágva, bőven megszórva sóval,

1 db nagyobb alma, magházának kitolása után félcentis szeletekre vágva,

szilvacsatnihoz: 1 kis méretű hagyma apróra vágva, 5 szem szilva kompótból, magját eltávolítva, kevés olaj és vaj, 2 ek balzsamecetkrém,

1 kk frissen reszelt gyömbér, 1 kk fahéj, csipetnyi só és bors, fél dl kompótlé.

a fűszervajhoz: 5 dkg felovasztott vaj, 1 kk provence-i fűszerkeverék (rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, bosikafű keveréke), fél cikk tört fokhagyma.

Céklás répatorta

Ugyan a farsangi időszaknak és annak zárásának nagy kedvence hagyományosan is a porcukorral bőven behintett szalagos fánk vagy pánkó, erre az alkalomra egy répatortát készítettem, amibe cékla is került. Aki ódzkodna ettől a sütiműfajtól, annak elárulom, hogy legelső alkalommal én is fanyalogva nyúltam a sárgarépához, mint sütemény-alapanyaghoz, de már akkor meggyőzött, hogy van helye desszertben, így most már bátrabban, beloptam egy kis céklát is a szín árnyalásához. Az eredmény nem okozott csalódást sem ízben, sem színben.

E sütemény elkészítése az egyik legegyszerűbb, egyrészt emiatt is kedvelem. A tojásokat a cukorral és olajjal majonézszerűen kikeverjük és a hozzávalók listájából a többi elemet is hozzáadva és összekeverve már mehet is a massza a sütőpapírral bélelt tortaformába, majd a sütőbe, ahol 180 fokon nagyjából háromnegyed óra alatt elkészül. A tetejére olvasztott fehér csoki került, amibe pici olajat is tettem, majd egyenletesen eloszlattam a felületén. Vigyáztam, hogy maradjon egy kevés, azt céklalével megszínezve díszítésként használtam fel pár szem félbevágott dióbél kíséretében. A torta állaga eléggé foszlós, morzsálódós, érdemes recézett élű késsel szeletelni.

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortához:

2 tojás,

15 dkg liszt,

20 dkg sárgarépa apróra reszelve,

5 dkg nyers cékla apróra reszelve,

12 dkg durvára vágott dióbél,

15 dkg cukor,

1,5 dl olaj,

1 dk kisebb narancs leve és reszelt héja,

1 tk fahéj,

1 tk sütőpor,

Bevonathoz: 1 tábla fehércsoki felolvasztva, díszítésnek pár szem dióbél és céklalé.

E menü hozzávetőleges költsége 1 főre számolva: 12 lej.

Egy ilyen húshagyó keddi vacsora után nekivághatunk egy böjtösebb, egészségtudatosabb időszaknak. Ehhez még jövök ötletekkel a következőkben. Addig is szép tavaszváró napokat mindenkinek!

Bea konyhája
Bea konyhája

A szerzőről

Kolozsváron él és dolgozik. Ételekről ír, amiket maga készít és tálal a virtuális térben is. Azt vallja, hogy a konyha egy kreatív tér, ahol napi szinten jól megférnek egymás mellett az autentikus, hagyományos ízek és az újszerű, világkonyhai elemek.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS