Még ezeken a hideg téli napokon is van néhány trükk, amivel legalább a konyhánkban valahol a nyárban érezhetjük magunkat. Citrusos finomságokkal készültem erre az évszakváltó gasztrokalandra.
Ezekben a hideg téli napokban nem szégyen bevallani, ha nem mindenki a síparadicsomokba vágyik. S bár többen a trópusi vidékek helyett beérnénk egy azonnal kezdődő tavasszal, még azt sem tudunk egy csettintéssel varázsolni. Van azonban pár trükk, amivel legalább a konyhánkban valahol a nyárban érezhetjük magunkat. Citrusos finomságokkal készültem erre az évszakváltó gasztrokalandra.
Ételünk kevés alapanyagból áll össze, kétlépcsősen. Először egy szószt készítettem, amelynek fő eleme az ananász és a kápiapaprika, majd ezt adtam hozzá a sárgarépa csíkokkal összepirított csirkemellhez, mintegy ízesítve vele és megadva a jellegét. A kockákra felvágott paprikát, ananászt és egy cikk felaprított fokhagymát az ananászlével felöntve nagyjából negyed óráig főztem, majd botmixerrel összedolgoztam, de nem pépesre, hogy maradjanak benne ananász- és paprikadarabkák. Visszatéve a tűzhelyre egy madárszem csilit belemorzsoltam (késhegynyi csilipehely is megteszi), és kiskanálnyi cukorral még összeforraltam. Ha a massza túl pépesre sikerül, adhatunk hozzá ebben a fázisban még kis kockákra felvágott ananászt. Közben a 3-4 centisre csíkozott csirkemellet és sárgarépát felhevített serpenyőben, nagyon kevés olajon megpirítjuk, szójaszósszal ízesítjük, majd nyakon öntve az ananászos, pikáns szószunkkal még összeforgatjuk tálalás előtt.
A rizsköretbe is csempésztem egy kis pikantériát, miután dupla sós vízben, félig befedve megfőztem. Reszelt citromhéjat sóztam és öntöttem fel annyi jó minőségű napraforgóolajjal, hogy éppen csak belepje. Ebből két kiskanálnyit használtam a rizs ízesítéséhez.
A sózott citromhéjban és ananászos szószban, amellett, hogy ebben a menüben jól kiegészítik egymást, az is közös, hogy mindkettőből készíthetünk nagyobb adagot, mint amennyit aktuálisan felhasználunk belőlük, hűtőben jól elállnak és a szósz sült krumplival is kellemesen passzol, egyfajta házi ketchup.

Hozzávalók 3 adaghoz:
50 dkg csirkemell filé felvágva, felcsíkozva
2 db közepes sárgarépa vékony pálcikákra vágva
kevés olaj a megpirításukhoz
a szószhoz: 1 nagyobb kápia paprika
5 karika ananász kis kockákra vágva (kompótból)
1 dl ananász kompótlé
1 cikk fokhagyma
1 db madárszem csili
1 kk cukor
20 dkg rizs, víz a megfőzéséhez, kevés só
1 citrom reszelt héja, kevés só és kevés olaj
Igaz ugyan, hogy ez az időszak leginkább a különféle melengető italoké, mézes, citromos teáké vagy forralt boroké, de ha már pálmafák alatt napozós, nyári hangulatot ígértem, ahhoz e limonádé különlegesség jobban dukál. A sült narancs ízével és illatával pedig valamelyest a télben is maradunk, annyira nem rugaszkodunk el vele a valóságtól sem.
Vannak finomságok, melyeknek az elkészítése sokkal egyszerűbb, mint a folyamat leírása. Ez a limonádé is ilyen. A megtisztított narancsokat és citromot héjastul félbevágva forró teflonserpenyőbe fektetjük és pár percig hagyjuk így pirulni, az illat is árulkodni fog, ha elkészültek. Kihűlés után kifacsarjuk a levüket, közben a felszeletelt narancsokat is megpirítjuk mindkét felükön, ezek szolgálnak majd a limonádénk dekorációiként. Összevegyítjük a hozzávalókat és el is készült a szobahőmérsékletű friss ital.

Hozzávalók:
1 l víz
3 db nagyobb narancs, 2 db kifacsarva, 1 db félcentis vastagságúra szeletelve
1 citrom kifacsarva
kiskanálnyi reszelt gyömbér
cukor vagy édesítőszer ízlés szerint, én 3 ek cukrot használtam.
E menü hozzávetőleges költsége 1 főre számolva: 8 lej.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.