// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien
Szavazógépezet

Az út a függéshez

// HIRDETÉS

Senki nem azért kezd szereket használni, hogy függő legyen, hanem hogy jól érezze magát. És a függőség szempontjából lényegében mindegy, hogy tiltott vagy nem tiltott szerekről van szó.

[embed]

[/embed]

Marijuana cha-cha-cha

Megyek az egyik Emberhez. Gimnazista vagyok. Az utcán az odaszáradt kutyaürüléket kerülgetem, próbálok szlalomozni a kisgyerekes anyukák-apukák és a belvárosi fiúk-lányok között, akik egymás egójába mászva korzóznak. A kirakatokról visszaverődik a lámpafény, szép, tört formára csodálkozom rá, ahogy felemelem a tekintetem. Lefordulok a Nagykörútról egy mellékutcába, felmászom a büdös lépcsőház évszázados lépcsőjén, és bemegyek abba a lakásba, ahonnan a függönyök mögül ambient szűrődik ki.

A Teljesen Beállt Gyerek általában tiszta volt. Legalábbis mindig a tisztítókúráján kaptam el, amikor semmi mást nem csinált, csak teát ivott. Ilyenkor általában úgy nézett ki, mint akit egy hajszál választ el attól, hogy leessen a székről és lefejelje csorgó nyállal a padlót. Amikor be volt állva fűtől, akkor viszont teljesen normálisnak tűnt, mint egy divattervező vagy médiamunkás. Leülök az ágyára, máshol nincs hely. Mindent elborítanak a ruhák, könyvek, üres pizzásdobozok, régi bakelitlemezek.

- Szóval mi van? Kéne három egység - mondom, bár egyáltalán nem érdekel, hogy mi van. Csak a három gramm érdekel.

- Semmi, Ákosék nem jöhetnek ide többet, mondd meg nekik, ha látod őket, ne is próbálkozzanak, nem adok nekik semmit.

- Miért, mi volt? - kérdezem.

Közben nézem, ahogy az illóolajok, füstölők, és a traubisodás üvegből készített vízipipa mellől előbányássza a patikamérleget.

- Meg lettek kérve, hogy ne itt szívjanak a lépcsőházban, ne hangoskodjanak. Hogy amint kilépnek az ajtón, húzzanak el. Ezek meg itt bandáztak a lépcsőházban, beszóltak a szomszédoknak meg minden. Nem kell ez nekem. Haverok, oké, de megkértem őket, és nem. Ennyi, végeztem velük.

Kiméri a három egységet. Közben a Szent Lajos király hídját lapozgatom, ezt találtam némi gandzsamorzsalék és egy alufólia alatt a széken.

Mindenki meghal a végén, akkor, amikor neki kell, és neki rendeltetett.

Valami ilyesmi a könyv lényege.

- Ez megvolt? Tetszett? - kérdezem, és felmutatom a kisregényt.

- Még nem, de ha lesz időm, elolvasom.

- Lesz időd? Miér, mit csinálsz?

- Hát a szokásos, tudod.

Nem tudom, mi a szokásos, de annyira nem is érdekel. Betépek a traubisodásüvegből készített házivízipipán, amíg ő megint valami tisztítóteát csinál magának. Nincs kedvem beszélgetni. Megvan a három gém, fizetek, megyek.

A fű nekem erotikus élmény. Szeszélyes nő, aki kicsinálja az idegeimet. Illatos, finom, dekadens, mint a Fekete Özvegy abban az ennivaló combközépig érő neccharisnyában. Mária, a szűznek álcázott kurtizán, hogy kurkásznám a gyantát a leveledről, szivi. Füstös álmok. Szexszel kelsz és szexszel fekszel, echte füves belassulás, minden érintés intenzív és tízszeresen finom, vagy épp tízszeresen durva. Az Anima Sound System Marijuana című száma volt az első, aminél azt éreztem, hogy a zene majdnem tökéletesen képes leképezni egy droghatást, és onnan kezdve kutattam az anyagos zenéket. Az elszálló hegyek megigéztek. Persze rá kellett szívni, hogy az igazi legyen, de ez már a függő működése eredménye volt, ami szertől független: mindig rátenni egy lapáttal, ha kell, ha nem.

Aztán az ízek, a hangok orgiája, mintha eltűnne pár gát az érzékek elől, és minden sokkal intenzívebben jönne át a világból. Eltorzulva, lelassulva, néha érzem az agyamban a neuronokat is. Az évek során aztán elég unalmas lett a fű, bár egyre erősebb is.

Homokkal felütött, és LSD-be áztatott és amfetaminos és ketaminos, és a jó ég tudja, mi még, a legjobb az volt, amikor reggel tízkor megálltam a szekrény előtt, hogy akkor most felöltözök, és délután négykor megjött Musztafa. Egy zokniig jutottam, egészen egyszerűen szétesett a valóság. Mariska meg Gombahercegnő, a két bosszúálló szutyok luvnya kiiktatta a szinapszisaimat.

Ilyen talán az elmebetegség, illetve a kezdete.

Még két hónapig zombultam akkor tisztán, fizikailag épp nem függtem semmitől, csak hát a kontrollvesztés Mária nénivel nullára írta az agyam.

Full parás volt a az akkori Emberem. Egy lakótelepi díler, nem a belvárosi vonalaim egyike, hanem egy szétszívott, szétparázott, mindent túlbonyolító helyi vagánysrác.

- Hello. Kellene két egység – mondom a telefonba.

- Milyen egység? Inkább azt mondd meg, hány percre találkozzunk?

- Mi? Hát dolgozom, figyelj, öt perc alatt végzünk - húsz éves egyetemista vagyok, a Pólus centerben dolgozom egy gyroszosnál, aztán pár hónap után kivágnak, az árrés miatt. Rés volt a bevétel és a kassza között, pedig esküszöm, csak annyit loptam, hogy észre ne vegyék.

- Öt perc? Biztos?

- Biztos, persze.

Rámcsörög, amikor megjön a Pólushoz. Kimegyünk hátra, adom a pénzt.

- Ez micsoda? - kérdezi.

- Két gét kértem, ez annyi. - Nem igazán értem a helyzetet.

- Azt mondtad, öt kell.

- Francokat, kettőt mondtam, csak emlékeznék, ha ötöt mondtam volna.

-Ne szívass – kezd rájönni az idegesség, látom a fején. – Öt percet mondtál.

Direkt kérdeztem, hány percre találkozzunk. Mondtad, hogy öt. Öt perc az öt gramm. Érted, bárki lehallgathatja a telefont.

Aha, majd pont két gramm fű miatt fogják lehallgatni a telódat, gondolom. Hülye szmóker.

- Ne haragudj, legközelebb már tudni fogom.

- Te, ezek kamerák? - kérdezi, miután elintéztük az árucserét, és megszagoltam a cuccot. Finom édes illata van.

- Azok – mondom és felnézek. A szokásos biztonsági kamerák.

- Bazmeg, legközelebb okosabban intézd, ezt nem hiszem el.

Aztán elrohan.

Jó cucca volt, de annyira rámhozta a parát, hogy inkább visszaszoktam a belvárosba.

Ott meg jöttek a szmóker urban-legendek, a laptopjából hasist áruló öltönyös juppitól a füves baklaváig a Három Testvérben. Gazdag fantázia, szétszívottan szivárványos elmeszilánkok, és táskás szemek, felzabált idegrendszer. Az évek alatt mindig volt pár periódus, amikor szinte csak füvet szívtam, de mindig meguntam a szmókerek vörös tekintetét. A sajátomat is. Lazaság, ami egyre görcsösebb és halványabb lesz, üres buborék és maníros póz. Egy a sok közül, amit aztán felakasztok a szekrénybe a többi közé. Amíg újságíró voltam, sok jó asszociációt kaptam tőled, Mária, Mary Jane, te hosszúcombú gyönyörű szőkeség, köszönöm. A tripperrel meg majd csak elboldogulok, az volt a bónusz. De ez már a vég.

Gimiskoromban volt azért igazán jó a fű. Marijuana chachacha, a sarkon elnyelt az éjszaka. Éjszakai fények. Minden puhább, lágyabb, barátságosabb és magányosabb. Lebegnek az alakok és lebegnek a sziluettek, harsányra festett nők és szpídtől pörgő játékteremhuszárok jönnek szembe, csöves alszik a járdán, egy részeg punk tarhál mellette. Agresszívebbek, gátlástalanabbak és vadabbak az emberek, nyersebb a valóság az éjszakai busz ablaka mögül. Aztán meg a járdáról, park padjáról, a kapualjból, ahol éppen ér a reggel, és az ébredés.

Hajnali hazamenetelek és hajnali háztetők, művészetet csinálok az életemből.

Lebegés. Hullám. Olvadó levegő, forró cseppek a homlokomon. Elhúzom a kezem a párás ablaküvegen, egy szívecskét rajzolok rá. Két nap az élet, de inkább annyi sem.

Kubiszyn Viktor: Drognapló (részlet)

Flessblog
Flessblog

A szerzőről

Író, függő, hívő. Könyvei: Filmflesskönyv, Drognapló, Foglaltház, Oroszrulett, Árnyékvilág. Budapesten él.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Katar-zis az Európai Parlamentben
2022. december 30., péntek

Katar-zis az Európai Parlamentben

Eva Kaili ma már egy jéghegy csúcsa. Amit még nem tudunk: hogy milyen intézményi ökológia hozta létre az Európai Parlamentben ezt az eddig láthatatlan „jéghegyet”, melynek méreteire vonatkozóan csak sejtések lehetnek abból kiindulva, hogy jelenleg közel hatvan európai képviselő és eurobürokrata ellen folyik rendőrségi vizsgálat.

Csoda: 500 lejt kapott Istentől egy kolozsvári prédikátor
2022. október 19., szerda

Csoda: 500 lejt kapott Istentől egy kolozsvári prédikátor

A kolozsvári prédikátor csodája mellett megemlékezünk az X-Faktoros szenátor agresszív viselkedéséről, a bukaresti sofőroktató korrupt ügyleteiről, sőt Japánba is ellátogatunk, ahol egy egészen szürreális baleset történt.

Rózsa, rózsa, bazsarózsa levele!
2022. szeptember 30., péntek

Rózsa, rózsa, bazsarózsa levele!

Ünnepi videóval tisztelgünk Románia hivatalos nemzeti virága előtt: éljen a bazsarózsa! Emellett pedig érkeznek a már megszokott, országunkat érintő témák, mint például a rendőrpofozás, üzemanyaglopás és kokaincsempészet.

Gorj és Dolj, gyász és gáz
2022. szeptember 16., péntek

Gorj és Dolj, gyász és gáz

Az ősz beköszöntével visszatér a Miafáma, hogy ismét összegyűjtse széphazánk fura, nevetséges és agyfagyasztó történéseit.

Globalizmus – összeesküvés-elméletek nélkül
2022. szeptember 14., szerda

Globalizmus – összeesküvés-elméletek nélkül

A jólét gazdasági talapzatának az autonómiája tette lehetővé a felső középosztály „játszadozó politikáját”, azt, hogy a politika eloldozza magát a valóságtól és a bátor ideológiai kísérletezések terepévé váljon.

A medve és az ital nem játék, de mi van a lopott motrokkal?
2022. július 22., péntek

A medve és az ital nem játék, de mi van a lopott motrokkal?

Javában tombol a nyár, pörögnek a fesztiválok, de egy videónyi abszurdumot így is sikerült összegyűjteni a Miafámába. Mit kereshet egy medvebocs a maroshévízi strandon? Miért ne fogyasszunk alkoholt pedagógus vizsga előtt? Ja, és hányszor érdemes ellopni ugyanazt motorbiciklit? Kattints a videóra, a kávészünetbe pont belefér.

A miccs és sör ünnepe
2022. május 06., péntek

A miccs és sör ünnepe

Május elsején, a miccs és sör ünnepén is bizonyította az ország, hogy mennyire kulturáltan tud szórakozni. Ez itt a Miafáma, tartsanak velünk!