// 2026. szeptember 15., kedd // Eniko, Melitta

A mákos nudli találkozása az erdei gyümölcsökkel és a fehér csokival

// HIRDETÉS

Húsmentes falatok a böjtölőknek és egy egyszerű húsos finomság az, amivel most jelentkezünk. Használjuk ki a téli estéket és töltsünk egy kicsit több időt a konyhában, nem fogjuk megbánni.

Mákos nudli erdei gyümölcsökkel, fehércsokisan

A nudlit a magyar konyha elsősorban a pirított zsemlemorzsában átforgatott krumplis tésztaételként tartja számon. Amit most mutatunk, az inkább az olasz gnocchihoz hasonlít, amibe mák is került. Egy laktató, tömény ételről beszélünk, amit kellemesen ellensúlyoz a savanykás erdeigyümölcs-feltét és kicsit elvisz a desszertek irányába a fehér csoki.

Főzzük meg a felkockázott krumplit enyhén sós vízben, majd leszűrés, áttörés és egy kis hűlés után adjuk hozzá a lisztet, a mákot és az egész tojást. Dolgozzuk össze a masszát, majd kisebb darabokra elosztva, sodorjunk ujjnyi átmérőjű hengereket, amiket másfél centis darabkákra felvágva sós vízben főzzünk meg pár perc alatt. Ezt követően olvasszunk kevés vajat egy serpenyőben és kissé pirítsuk meg benne a nudlikat. A fagyos gyümölcsöket a vaníliás cukorral tegyük egy edényben a tűzhelyre és forraljuk össze, amíg enyhén szirupos lesz, de még nem mennek szét a gyümölcsdarabok. Tálaláskor reszeljünk rá fehér csokit ízlés szerint.

Hozzávalók 3 személyre:

Fél kg krumpli meghámozva, felkockázva,

10 dkg liszt,

1 db tojás,

2 ek mák,

15 dkg (fagyasztott) erdei gyümölcs,

2 csomag vaníliás cukor,

pár kocka fehér csokoládé,

kevés vaj,

só a főzővízbe.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 3 lej.

Szezámmagos, pácolt csirkemell rántott krumplival

A csirkemell az a komforthús, amiből akár húsz perc alatt ételt varázsolhatunk, ezúttal azonban egy napig kell pácban hagynunk a hússzeleteket. A páchoz keverjük össze a következőket: a felvert tojásban az ételkeményítőt, gulyáskrémet, ételízesítőt, szezámmagot és fokhagymát. A hús így kellemesen átitatódik az ízekkel és ropogós lesz, miután forró olajban hirtelen kisütöttük.

Köretként főzzük meg héjában a krumplit, majd eltávolítva a héjat, vágjuk fel félkörösen. Kevés olajon, sózva, borsozva süssük át kicsit. Nem baj, ha megpirul kissé, úgy garantáltan mindenki kedvence lesz. Kínáljunk mellé savanyú uborkát, de illik hozzá a tartármártás is.

Hozzávalók 3 személyre:

6 szelet csirkemell (nagyjából fél kg),

1 db tojás,

1 gerezd áttört fokhagyma,

1 kk ételízesítő,

2 ek gulyáskrém,

3 ek szezámmag,

2 ek étkezési keményítő,

2 krumpli személyenként,

olaj,

só,

bors.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 4 lej.

Bea konyhája
Bea konyhája

A szerzőről

Kolozsváron él és dolgozik. Ételekről ír, amiket maga készít és tálal a virtuális térben is. Azt vallja, hogy a konyha egy kreatív tér, ahol napi szinten jól megférnek egymás mellett az autentikus, hagyományos ízek és az újszerű, világkonyhai elemek.
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek
Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

A sírásóverseny, az ország mediátora és az egészséges nacionalizmus nem véletlen találkozása
Főtér

A sírásóverseny, az ország mediátora és az egészséges nacionalizmus nem véletlen találkozása

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Két férfi lett rosszul a mofettában Büdösfürdőn, egyikük életét vesztette
Székelyhon

Két férfi lett rosszul a mofettában Büdösfürdőn, egyikük életét vesztette

Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon
Krónika

„Még a magyaroknál is jobban tisztelnek minket”. Székely lovasok a kirgizisztáni Nomád Világjátékokon

Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan
Székelyhon

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan

Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.

// még több főtér.ro