Az EU jövőjére nézve meghatározó lesz, hogy milyen válasz születik a fehérorosz–lengyel határon kialakult helyzetre: a birodalmias kulturális képlékenység erőltetése vagy az önvédelem.
Mindaz, ami Lengyelország és Fehéroroszország határán történik, más, mint az európai kontinens déli partjainál látunk. A migráció két különböző „lebonyolítását” látjuk, és e különbség az új európai „birodalom” limesének kiépíthetetlenségét is jelzi.
Limest – megerősített határvonalat, védvonalat – Európában a Római Birodalom épített ki először. A védvonal kiépítésére a császárság – a konszolidált birodalmiság – korában került sor, részben spontán, részben tervezett módon, de mindenképpen egy olyan területi „ütközés” eredményeképpen, amelynek egyik oldalán a római civilizáció területi berendezkedése, a másik oldalán pedig a barbaricumból (a „nemcivilizált” területekről) érkező népek ellenszegülése, portyázó betörésekre való felkészülődései voltak.
Az európai délről, vagyis a Görögország, Olaszország és Spanyolország felől érkező migrációnak két fontos geopolitikai vonása van. Egyrészt történetileg visszanyúlik arra a korszakra, amelyben a mediterrán térséggel kapcsolatban levő európai államok – Franciaország, Olaszország és részben még Spanyolország is – folyamatos kapcsolatban voltak afrikai gyarmataikkal. Az innen érkező mai migrációnak fontos – és az említett országok számára részben legitimáló – előzménye az évszázadokra visszanyúló, európai irányú etnodemográfiai átszivárgás. Ezzel szemben
már csak abból adódóan sem, hogy e déli határ „túlsó oldalán” nem egy nagyhatalmi tömb áll, hanem bukott, sikerületlen államok (ún. failed states) sokasága.
A Belarusz felől érkező migrációnak azonban nincs ilyen „szivárgásos” háttere. A keleti lengyel településekről történő elvándorlás történelmileg már lezárult folyamat (a második világháború alatti népirtást követően), az ukrán vendégmunkások sokasága Lengyelországban pedig nem rokonítható azzal a bevándorlással, amelyet a déli migráció hozott Európába (tekintettel arra, hogy a keresztény kultúrkörbe tartozó emberek rendezett gazdasági migrációjáról van szó). Sokkal lényegesebb, hogy ugyanakkor ez a határvonal két – katonailag és geopolitikailag is megszilárdult – hatalmi tömb közötti választóvonal is; az egyik oldalon a NATO, a másikon pedig a Belaruszt katonailag integráló Oroszország áll.
Vagyis: Lengyelország határánál nem ozmotikus átszivárgás van, hanem ütközőzóna.
A konfliktusnak jelenlegi formája az, hogy
Tehát itt egy állami-politikai háttér van, eltérően a mediterrán övezetben megfigyelhető embercsempész-magánvállalkozói háttértől.
Az európai limes uniós intézményesítése ekként ellentmondásos helyzetbe került. Az európai birodalomépítő próbálkozások (az Unió föderációvá alakításának a terve) eddig a belső homogenitás megerősítésére összpontosítottak, aminek legnyilvánvalóbb jele az éppen most kibontakozó vita az Európai Bíróság és több állam (Németország, Lengyelország és Magyarország) alkotmánybírósága között. Viszont az a közvetlen katonai-nagyhatalmi fenyegetés, amely a lengyel határon körvonalazódik, felgyorsítja a birodalomépítés kérdésének a külső határokra vonatkozó megfogalmazását is. Van-e európai közös határ limesként – birodalmi védelmi mezsgyeként –, avagy csupán az EU nemzetállami határainak összetoldott külső vonala létezik, amelynek elsősorban belső kijelölő értelme van az EU számára, vagyis csupán annak a belső térnek (némiképp fiktív) meghatározására szolgál, amelyen belül a négy alapszabadság, „az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgása” (az 1958-as Római Szerződés szerint) megvalósul.
E kérdés megválaszolása a birodalmi/globalista és a nemzeti szuverenista felfogások közötti – Unión belüli – küzdelem kimenetelétől függ, amit főleg az tesz nehezen megjósolhatóvá, hogy mögöttük ellentétes demokrácia-értékek és felfogások állnak.
Paul Veyne francia történész írta a hetvenes években, hogy az új lakók iránti nyitottság, a befogadói magatartás elsősorban a birodalmak jellemzője, míg a népképviseleti kormányoké nem, egészen a legutóbbi időkig.
A népképviseletiségnek tulajdonképpen már az antik kezdetek óta alapkérdése a befogadás. Arisztotelész az Athéni államban leírja, hogy Periklész, a nagy államférfi és kiváló szónok azzal vívta ki a köz elismerését, hogy a szavazati joggal rendelkező athéni polgárok listájáról kihúzta azokat, akik nem tudták három generációra visszamenően igazolni athéni származásukat.
A mostani probléma abból származik, hogy
azaz „hagyták” átalakulni a népet egy képlékeny, globális folyamatoknak alárendelt kulturális identitású tömeggé, miközben azért továbbra is ragaszkodtak a népképviseleti felhatalmazáshoz, de valójában egy „nép nélküli” demokráciához. Vagyis: a liberális demokráciákban a demokratikus legitimitás egyesült egy birodalmi felfogással.
Ez az „egyesülés” viszont olyan folyamat, amely Európa nyugati felén jórészt végbement, a kelet-közép-európai térségben azonban még nem. Itt a népképviselet és a szilárd kulturális alapok – melyeket nemzetnek neveznek – még kölcsönösen legitimálják egymást, a birodalmi logika kizárásával.
Ebben a kettős, ellentmondásos helyzetben jelent meg a „lengyel limes” kérdése mint válsághelyzet.
mit tart fontosabbnak a pillanat nyomása alatt: erőltetni a kelet-közép-európai demokráciákban is a birodalmias kulturális képlékenység térnyerését – most éppen Lengyelország megleckéztetésén keresztül –, vagy elfogadva a lengyel önvédelmet – annak nemzeti önlegitimációját – de ugyanakkor segítve is azt, részt vesz a közös limes kiépítésében.
A döntés minden bizonnyal meghatározó lesz az Európai Unió jövőjére nézve.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.