A gyalui Várkert Fesztiválra önmagában a helyszín miatt is érdemes kilátogatni. A 15. századi reneszánsz kastély kertjében a szervezők számos programmal is készülnek.
Az első alkalommal megszervezett gyalui Várkert Fesztivál programjai közül a közönség kétség kívül az esti koncerteket várja a leginkább: szombat este 19 órától fellép az Edda, vasárnap pedig a Bagossy Brothers Band és a Nightlosers. Napközben főleg gasztronómiai és gyermekeknek szóló programok lesznek. A középkori hangulatot a Kolozsvári Magyar Napokról jól ismert Emese park teremti meg.
A középkori várjátékok keretében lesz íjászat valódi visszacsapó szaru íjjal, számszeríjjal való lövészet, lehetőség lesz a hajítógép kipróbálására, nemezelésre, gyertyamártásra is. A középkori életmód rekonstrukciójával foglalkozó Emese park vívásbemutatóval, fegyverismertetővel, középkori és régi népi hangszerek bemutatásával, továbbá vásári játékokkal, ügyességi feladatokkal, csutoraesztergálással és ördöglakatokkal várja a látogatókat. A gyermekeknek szóló programokért az Életfa Családsegítő Egyesület felel.
A Korok, konyhák, kóstolók elnevezésű főzőverseny szombaton reggel 9-kor kezdődik, a jó hangulatról pedig palatkai és kalotaszegi népzenészek gondoskodnak.
Az első komolyabb programot a gyalui várkastély megismerésének szentelik a szervezők. Weisz Attila és Kovács Zsolt művészettörténészek, valamint Felix Marcu és Csók Zsolt régészek tartanak idegenvezetéssel egybekötött előadást magyar és román nyelven a kastélyról, illetve a római kori clastrumról.
Szombaton 14 órától Csinta Samuval, az Erdély újranemesítői c. kötet szerzőjével az erdélyi főnemes családok leszármazottainak visszatéréséről szerveznek beszélgetést, 16 órától pedig a Helikon szervezésében irodalmi estre kerül sor André Ferenc, Gothár Tamás, Kali Ágnes és Ugron Nóra részvételével.
Az Edda koncert előtt, a hangulat megalapozására 17.30-kor még beülhetünk egy Prosecco borkóstolóra is. A koncertet követően az estét tábortűz, szabadtéri táncház és gitárest zárja.
A vasárnapi program egyik fénypontja az ökörsütés lesz. Iglódi Ferenc ökörsütő mester györgyfalvi szürke marhából készíti el a megkóstolható pecsenyéket. A hozzá illő köretről egy verseny keretében gondoskodnak. A Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület lovasíjászbemutatót fog tartani.
A Kolozsvári Bábjátszótér 13 órától mutatja be a Mátyás király lopni megy című bábjátékot Vadas László rendezésében, majd 14 órától Belloni bűvészműsora varázsolja el a kicsiket. A 15 órától kezdődő borkóstolón a VINCA pincészet borai mutatkoznak be. Az estét a koncertek után ismét táncház zárja.
Mindkét nap menetrend szerinti járatok indulnak Kolozsvár–Gyalu–Kolozsvár útvonalon. Indulás félóránként, 10 órától kezdődően az Új Sportcsarnok és a Kolozsvár Aréna közötti parkolóból (a Szamos felől). Nagyobb érdeklődés esetén szombaton, 13 és 18 óra között a buszok negyedóránként indulnak. Az esti koncerteket követően, 24 óráig félóránként biztosítunk járatot Gyalu–Kolozsvár útvonalon. Egy út ára 5 lej.
A szervezők ugyanakkor közölték: a gyalui Várkert Fesztivál csatlakozik ahhoz a nagyszabású adománygyűjtő akcióhoz, amelyet a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Ökumenikus Segélyszervezet hirdetett meg a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a kárpátaljai gyermekek javára. A helyszínen lehetőség lesz pénzadományokat felajánlani. A szervezők ugyanakkor a borkóstolók, a főzőverseny és a köretkészítő verseny kóstolójegyeiből származó bevételt is erre a célra ajánlják fel.
A teljes program itt olvasható.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
Új szórakoztató tévécsatorna debütált Romániában, mely az átlagos felhozatalhoz képest nem is olyan rossz.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
„Felicità, È tenersi per mano, Andare lontano, La felicità, È il tuo sguardo innocente, In mezzo alla gente La felicità”.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Kezdődik Erdély legnagyobb magyar filmes seregszemléje, ennek kínálatából csemegéztünk.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Középpontjában nem kifejezetten a hegymászó áll, hanem özvegye, Sterczer Hilda, akit az erdélyi Pál Emőke alakít.
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Szólunk előre, a programfelhozatal a járvány előtti időket idézi. Több mint hatvan helyszínen várják a látogatókat. Hol lesz a kézműves vásár, a borutca, a fröccs-, illetve a könyv- és koktélterasz?
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Az irodalomra szomjazó tikkadt szöcskenyájak (vagyis a közönség) még nem futott be igazán, de ez még csak a kezdet kezdete.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
Nem csodálkoznánk, ha az erdélyi rádiók rotációban játszanák a szerzeményt.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
A négyszeres Grammy-díjas Snarky Puppy zongoristája, Bill Laurance lesz a meghívottjuk az április 23-ai, csíkszeredai koncertjükön.
Bámulatra méltó egyházzenei művek íródtak az 1989 utáni felszabadulásélményből szerte a Kárpát-medencében, de még a gyülekezetek és a papság számára sem ismertek. Ezen változtatna a Kolozsvári Magyar Napok új, nagyszabású társrendezvénye.

A Kolozsváron rajtoló, háromállomásos akcióból a budapesti Grabovski is kiveszi a részét, majd a végén a Teddy Queen is felszáll az indie-vonatra.