A Metallica lesz az utózenekara a „sátánista” sokk-rock svéd fenegyerekeinek.
Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi években, évtizedekben hány olyan előadó tűnt fel vagy konszolidálódott az önmaga karikatúrájává vált rockzenei világszcénán, aki szerintem nem csak az elmúlt ötven–hatvan évet összegzi ügyesen (szoktuk mondogatni, hogy újítani nem nagyon lehet már a rockzenében), hanem akár azt a kifejezést is leíratja az emberrel, hogy „előremutató tendenciák” vagy hogy „kreatív távlatok”.
Csak három nevet említek, akik szerintem (mondom: szerintem) eleget tesznek mindkét kritériumnak: Steven Wilson, aki szinte már nagy öregnek számít, pedig nagyon is friss és kortárs, az őrült zsenialitást már-már elviselhetetlen adagokban lődöző Devin Townsend, és végül a Ghost.
A Ghostnak idén jelent meg a negyedik nagylemeze, a Prequelle, ami a príma első három korong után ismét bebizonyította, hogy a sűrűn átszervezett, évekig maszkok mögé rejtőzött zenekar motorja, agya, ideológusa, zeneszerzője és szövegírója, a svéd Tobias Forge milyen pofátlanul jó arányban tudja elegyíteni a rockpaneleket a skandináv popzenére annyira jellemző fülbemászó dallamokkal és természetes könnyedséggel. A Ghostot imádja például a Metallica kérges lelkű legénysége is, de az ABBA vagy akár az Army of Lovers kedvelői is elkerekedő szemekkel hallgathatják a korábban „tiszteletbeli (anti)pápaként” (Papa Emeritus), jelenleg „fekete bíborosként” (Cardinal Copia) pózoló Forge és ördögjelmezben zenélő társai produkcióját.
Elképzelhető, hogy az egyébként teátrálisan eltúlzott, öniróniát is bőven tartalmazó sátánista témák, szimbólumok, jelmezek egyházi felháborodást keltenek majd, sőt, akár botrány is lehet utólag. Simán el tudom képzelni, hogy a romániai trash-televíziók esti beszélgetős műsoraiban ájtatoskodó műsorvezetők és felháborodott meghívottjaik ellilult fejjel taglalják majd napokig, hogy miért kell a romániai ifjúságot a hanyatló Nyugat istengyalázó mákonyával fertőzni, de a lényeg az, hogy a show az csak show, körítés, színpadi kellék, senki nem akar kereszteket vagy templomokat égetni, ez már nem a 90-es évek templomgyújtogató black metálban fetrengő Norvégiája, kéremszépen.
A Ghost 2019. augusztus 14-én lép fel először Romániában, sajnos le kell utazni értük Bukarestbe. Utózenekara a Metallica lesz, őket nem kell bemutatni senkinek. Igaz, ők a csúcsot kicsit régebben, a kereken harminc évvel ezelőtt megjelent „...and Justice For All” című nagylemezükkel érték el, azóta nem sok értékelhetőt produkáltak (de legalább a koncertjeik ütősek). Fellép még velük a Bokassa nevű norvég trió, akik a Metallica-dobos Lars Ulrich friss kedvencei. A koncertjegyeket szeptember 28-tól lehet megvásárolni (el fogják kapkodni) például az Eventimen.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.