// 2026. április 8., szerda // Dénes

Szeptember végén magyarnapozik Temesvár

// HIRDETÉS

Második alkalommal telik meg élettel az Opera tér a Temesvári Magyarok Napok alkalmából.

A szeptember 22–24. között esedékes Temesvári Magyar Napok a Bánság „fővárosában” élő és elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók, művészek közös rendezvénye. A három nap alatt színes programmal várják az érdeklődőket: könnyűzenei és dzsesszkoncertekkel, színházi előadásokkal, népzenével és néptánccal, gasztronómiával,  kézműves vásárral,  gyermekfoglalkozásokkal – tájékoztatnak a szervezők.

Péntek délután 17:30- kor Ökumenikus Istentisztelettel nyitják meg a rendezvényt. A tavaly nagy sikernek örvendő operett- előadás most sem maradhat el, idén a Budapesti Operettszínház előadásában a Swingoperett című előadásra hívnak mindenkit, amely során népszerű operett-slágereket, egyebek mellett Ábrahám Pál, Kálmán Imre és Zerkovitz Béla dalait hallhatjuk swingre hangolva.

Az estét a helyi néptáncegyüttesek zárják a nagyszínpadon, majd a magyar színház nagytermében táncházra kerül sor. A gasztronómia kedvelőinek kibővített gasztrósarokkal készülnek, idén is különleges ételeket, kézműves söröket, finom pálinkákat, palacsintákat, réteseket lehet kóstolgatni.

Szombat délelőtt  a Regélő Fehér Táltos Dobcsapata adja meg a ritmust az idei Temesvári Magyar Napoknak. Az egyesület célja a magyarságtudat erősítése, az ősi magyar néplélek sajátosságainak, belső értékeinek felidézése, felszínre hozatala és tudatosítása a magyar népesség legszélesebb rétegeiben. Mondanivalójuk a szeretet nélkülözhetetlenségéről, a jóságról, a becsület fontosságáról, az ősök tiszteletéről szólnak, ezt erősíti fel a táltos dobok rezgése, valamint a korhű viselet.

A  legkisebbekről sem feledkeznek meg, a Delamarina utcát idén is elfoglalják a gyerekek. A Gyerekbirodalomban érdekes programokkal, szabadtéri játszóházzal, ringatóval, népi fajátékokkal és jurtával várják a kicsiket és nagyokat is egyaránt.

A szombat esti sztármeghívott az EDDA lesz, jól ismert slágereit együtt énekelhetik majd Temesvár belvárosában. Lesznek színházi programok is:  szombat este a Csiky Gergely Színház előadását mutatják be, vasárnap este pedig a budapesti Előkép színház előadásában az Angster re-generációk lesz látható. Ez utóbbi  egy orgonakészítő dinasztia sorsát eleveníti fel  egy interdiszciplináris előadás keretében, Bérczi Zsófia rendezésében.

„2017-ben ünnepeljük az Angster József által 1867-ben alapított orgonagyár 150 éves évfordulóját. Az előadás belső drámáját két azonos nevű, ám ellentétes sorsú gyárvezető élete adja.(…) Az előadásban a gyáralapító naplójának részletei elevenednek meg, illetve mozgó installációk, kép- és hangfelvételek segítségével idézzük fel az Angster hagyományt és az orgonák égi hangját.” – szerepel a szervezők közleményében.

Vasárnap este a dzsessz kerül előtérbe. Pátkai Rozina dzsesszénekesenő és zenekara nyitja a nagyszínpad programjait, majd ZORÁN  Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész koncertjével zárul a belvárosi színpad programjai.

A temesvári magyar fiatalok egyik törzshelyén, a Manufacturában dzsesszkoncerttel és retro bulival búcsúznak a három napos rendezvénysorozattól.

A magyar napok ideje alatt újra lesz tombolasorsolás, ahol értékes nyereményekkel gazdagodhatnak a szerencsések: többek között fürdőjegyeket is magába foglaló 2 ajándékcsomagot 2 fő részére a gyulai Aqua Superior  valamint Corvin szállodákban.

A rendezvény részletes programja hamarosan elérhető a rendezvény weboldalán és a facebook oldalán

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro