// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Kőszínházba repült a gyermek

// HIRDETÉS

Olyan erős diákelőadás, hogy bekerül a kolozsvári magyar színház műsorába.

 Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon nagy sikert aratott előadást láthat újra a közönség május 12-én, kedden este 8 órától a Kolozsvári Állami Magyar színház stúdiótermében. Roland Schimmelpfennig A repülő gyermek című darabját a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének hallgatói vitték színre Bodolay Géza rendezésében.

Az egykori diákok (immár gyakorló színművészek) produkciója több vendégjáték és turné után most a Kolozsvári Állami Magyar Színházban „lel otthonra”, hiszen nem egyszeri alkalomról van szó: az előadás bekerül a színház műsorába, és a következő, 2015/2016-os évadban is látható lesz.

Roland Schimmelpfennig a kortárs drámaírás kiemelkedő egyénisége, az utóbbi két évtizedben nemcsak hazájában, Németországban örvendenek nagy népszerűségnek színpadi szövegei, de világszerte is szívesen játsszott szerző. A repülő gyermek című darabját 2012-ben mutatták be a bécsi Burgtheaterben, egy egészen friss szövegről van tehát szó, melynek egy sajátos, minimalizmusában is megrendítő előadását láthatja most a kolozsvári közönség. 

Az előadás időtartama 1 óra 20 perc szünet nélkül. Szereplők: Imre Éva, Sigmond Rita, Bíró Krisztina, Simó Emese, Daróczi Noémi, Molnár Bence, Vatány Zsolt, Marosán Csaba.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (új telefonszám: 0264-431986), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.

Fotó: Biró István

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro