// 2025. október 24., péntek // Salamon

Ismét találkoznak a transzilvanisták Kolozsváron

// HIRDETÉS

Az erdélyi lobogó mellett Bánság és Bukovina zászlaja alatt gyülekeznek.

Harmadik alkalommal gyűlnek össze a kolozsvári Széchenyi téren, Vitéz Mihály vajda szobránál a transzilván gondolat és a regionalizmus elkötelezettjei.

Az első találkozót 2013 májusában, a másodikat tavaly szeptemberben tartották. Az ideire szeptember 30-án, pénteken délután 5 órától kerítenek sort – tájékoztat az esemény háromnyelvű Facebook-oldala.

Fancsali Ernő szervező szerint inkább afféle „baráti” találkozóra lehet számítani, nem politikai manifesztumra; a találkozót egy zártkörű egyeztetés is követi majd.

„Gyakorlatilag egy csoportképre gyűlünk össze mint a tavaly, meg 2013-ban. Regionális zászlók lesznek, Erdély mellett Bukovina és Bánság zászlaja” – mondta.

Nem számítanak tömegre, de nem is ez a céljuk. „Azon emberek száma, akik őszintén és nem érdekből gondolkodnak ebben, elég korlátozott, ilyen eseményekkel pedig csak azokat akarjuk megszólítani, akik már elég közel állnak hozzánk, de eddig nem csatlakoztak a mozgalomhoz” – fogalmazott Fancsali.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro