// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Idén augusztus végén forgatagozik Marosvásárhely

// HIRDETÉS

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minőségi, színes programokkal szórakoztassanak.

A nyaralásukat tervező marosvásárhelyiek jó, ha tudják: idén augusztus 27. és szeptember 2. között zajlanak majd a hatodik Vásárhelyi Forgatag programjai – tájékoztatott sajtótájékoztató keretében Portik Vilmos főszervező. A programról elárulta: a kevesebb több elv mentén olyan programokat szeretnének Marosvásárhelyre hozni, amelyeket a közönség értékelni tud, valamint máshol nem tud megtekinteni. Ugyanakkor

nagyobb teret szeretnének biztosítani a  vásárhelyi alkotók, művészek számára.

A nyár végi rendezvényen két grandiózus előadásra kerül sor. Augusztus 30-án, a Hagyományok Háza együttműködésében szabadtéri színpadon fog fellépni a Magyar Állami Népi Együttes, Magyar rapszódia című előadásukkal, de Vásárhelyre érkezik a Budapesti Operettszínház is A chicagói hercegnő jazzoperettel.

Molnár Imola programfelelős egy forgatagos előrendezvényről számolt be. A Savaria barokkzenekar érkezik Marosvásárhelyre augusztus 18-án. Ők Szent István, Magyarország első királya című oratóriumot fogják bemutatni. A Forgatag  két vándorkiállítással emlékezik meg az igazságos királyról: az egyik Mátyás király életterei című panókiállítás, a másik Mátyás táborát, hadseregét és hadifelszereléseit mutatja be egy interaktív kiállítás keretében.

A Forgatag kínálatából idén sem maradnak ki a folklórprogramok,

melyek megszervezésében a Maros Művészegyüttes vállal nagyobb szerepet. Az együttes már hagyományossá vált fellépése mellett egy egész folknapot is tervez. A Bekecs néptáncegyüttes az Ember az embertelenségben c. előadását mutatja be. Idén sem marad el a verbunkverseny és nótaest.

A hatodik Vásárhelyi Forgatagon ebben az évben Rúzsa Magdi, a Kiss Tibivel kiegészült Csík zenekar és a Quimby koncertjeire bulizhat esténként a közönség.

Cári Tibor Kortársak című koncertjére meglepetésvendégekkel kerül sor majd, illetve a szervezők arra törekednek, hogy

a marosvásárhelyi kulturális intézmények mindegyike jelen legyen a Forgatagon.

Játékot is indít a szervezőcsapat: a Vidd magaddal a Forgatagot! Akció célja, hogy a vásárhelyiek, akik elutaznak a nagyvilágba a következő hónapokban, minél messzebbre vigyék a Vásárhelyi Forgatag logóját. Akik ezt megteszik és fényképet készítenek róla, majd feltöltik a Forgatag Facebook-oldalára, azok között egy nyaralást sorsolnak ki.

Portik Vilmos beszámolt arról is, hogy a Marosvásárhelyi önkormányzattal ebben az évben is együttműködve szervezik a Vásárhelyi Forgatagot, ennek köszönhetően idén lesznek olyan programok, amelyek a marosvásárhelyi várban kapnak majd helyet, jazz-esteket, komolyzenei koncerteket, családi programokat terveznek például a vár udvarába. Az utolsó három napot azonban a nagykoncertekkel, a kézművesvásárral idén is a Ligetben szervezik meg.

A Vox Novum egyesület szervezésében a Szféra programjaira idén augusztus 31.–szeptember 2. között látogathatnak el az érdeklődők, a helyszín azonban változik. A Borudvar is kitárja kapuit a Forgatag ideje alatt. A Studium-Prospero Alapítvány széles borkínálattal és meglepetésekkel várja majd a nemes nedű kedvelőit.

Ebben az évben a Marosvásárhelyiek Világtalálkozójára nem a Forgatag ideje alatt, hanem alig két hét múlva, június 30. – július 1. között kerül sor, ahová idén is szeretettel várnak minden marosvásárhelyi és innen elszármazott érdeklődőt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro