Történetek Napkeletről, Fokvárostól Srí Lankáig.
A Nyitott szemmel elnevezésű kolozsvári beszélgetősorozat keretében három gyergyói ül egy asztalhoz, hogy „földiekként mindenről beszélgessenek, ami nem Gyergyó” – áll a csütörtöki esemény leírásában.
Egyikük Csibi Márti, a gyergyószentmiklósi MixFm rádió szerkesztő-műsorvezetője, aki tavaly októberben a Kancsendzönga lábánál emléktáblát helyezett el ötödmagával egy buddhista kolostorban, a néhai Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók tiszteletére.
Másikuk Bartis Ervin jogász, humanitárius munkás, aki Gyergyószárhegyen él, ha nem épp a világot járja – s örökíti meg művészi igénnyel komponált fotográfiákon. Bartis Ervin a világ számos szegletét bejárta már, köztük olyan válságövezeteket is, mint Dél-Szudán. Srí Lankán a 2004-es szökőár pusztító következményeinek felszámolásában nyújtott segítő kezet.
Harmadikuk Laczkó Vass Róbert gyergyóremetei származású kolozsvári színművész, maga is nagy utazó, de ezúttal a Nyitott szemmel sorozat házigazdájaként, a két meghívott beszélgetőpartnereként vesz részt az eseményen, amelynek helyszíne a Györkös Mányi Albert Emlékház, időpontja pedig május 25., csütörtök, 18.30.
A beszélgetés – mint a leírás fogalmaz – „sokfele kíván elkalandozni, ahol Márti és Ervin megfordult, mióta a világot járják, Fokvárostól Alexandriáig, Amparától Tádzsikisztánig – és miért ne – Gyergyószentmiklóstól Kolozsvárig”.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?