Tizenkét hónap, tizenkét anyag. Van köztük hír, publicisztika, videó. Íme a Főtér.ro legolvasottabb, legnézettebb tartalmai 2014-ben!
1. Szoftverhiba az eMAG-nál: Dell XPS laptop 3 lejért
A céget jelentős kár érte, de minden rendelést kiszállítanak.
Műszaki hiba miatt lehetetlenül alacsony áron kínálta több termékét vasárnap este az ország egyik legnagyobb webáruháza, az eMAG.
És akkor elkezdődött a magyarázkodás.
A Transindex közölt néhány szemelvényt a frissen Románia elnökévé választott Klaus Johannis most megjelent, Lépésről lépésre című könyvéből, amelyekben az etnikai alapú régiók ellen érvel, és a román politikai nemzet tagjának nevezi magát.
3. Kolozsvár főterén megint lőttek
Vérfagyasztó performansz keretében újrajátszották a 25 évvel ezelőtti kolozsvári vérengzés tragédiáját.
Az RMDSZ belefutott egy hatalmas pofonba.
„Megerősödött a Szövetség és választói közötti kötelék. Most is bebizonyítottuk, akárcsak eddig minden alkalommal, hogy politikai programunkat megértették a magyar emberek, hiszen ez a program az erdélyi magyar közösség, választóink programja. Ezek a szavazatok biztosítják az RMDSZ-nek a munka folytatásához szükséges erejét, hátterét a következő időszakra” – ezeket mondta Kelemen Hunor november 2-án este, az államfőválasztás első fordulójának urnazárása után.
5. Klaus Johannis előhúzta az adu ászt!
Johannis bedobta a titkos fegyvert! Durr bele, és a kis köcsög Ponta máris csak egy rossz emlék. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, 18,3 millió román állampolgár választja meg az ország elnökét a következő öt évre.
Két héttel ezelőtti első forduló után két jelölt maradt a ringben: Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, valamint Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje.
7. Kelemen Hunor nyilatkozata, magyarra fordítva
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi kérdésekben nem sokat remél a vasárnap román államfővé választott Klaus Johannistól – nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke = nem bótoltunk vele, nem tuggyuk.
Kivéve Hunyadot, Krassó-Szörényt és persze a székely megyéket. Nézegessen Kárpátokon inneni eredményeket! Bejött a papírforma, az ország gyakorlatilag kettészakadt az elnökválasztás első fordulójában.
A Sapientia nem véletlenül tudományegyetem. Aki vagány kütyükre kíváncsi, az menjen a sátrukhoz!
10. Ha ezt kibírod, magyar vagy
R.I.P. Cenzurat. Beszüntette Pászkány Árpád Look TV-je legsikeresebb műsorát, a Cenzuratot, amelyben négy srác mindent néven nevezett.
11. Gyertyákkal és rongálással emlékeztek a motorosok
Az impozáns felvonulást, a gyertyagyújtást és a gyászt sikerült pár perces erőszakoskodással is emlékezetessé tenni Kézdiszentléleken.
Mintegy kétezer ember, köztük hétszáz motoros gyűlt össze szerdán a székelyföldi Kézdiszentléleken, hogy lerója kegyeletét egy vasárnap meghalt társuk előtt - számol be az eseményről a Székely Hírmondó napilap.
12. Kísértet járja be Romániát, Nagy-Magyarország kísértete
Mi köze Nagy-Magyarországnak a romániai elnökválasztásokhoz? Amatőr térképész provokál vele, még ha nem is szándékosan.
Felrajzolta a spanyolviaszt Románia választási térképeire egy építész, aki mellesleg amatőr térképész. Arnold Platon a blogján tette közzé ezeket a térképeket, amelyekkel azt szeretné illusztrálni, mi a gyökere Erdély és a Regát mentalitásbeli különbségének, de valójában csak azt sikerül megmutatnia, mennyivel jobb térképész, mint történész.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.