Gyertyákkal és rongálással emlékeztek a motorosok

Az impozáns felvonulást, a gyertyagyújtást és a gyászt sikerült pár perces erőszakoskodással is emlékezetessé tenni Kézdiszentléleken.
Hirdetés

Mintegy kétezer ember, köztük hétszáz motoros gyűlt össze szerdán a székelyföldi Kézdiszentléleken, hogy lerója kegyeletét egy vasárnap meghalt társuk előtt – számol be az eseményről a Székely Hírmondó napilap.

Az emlékezők gyertyát gyújtottak a vasárnap este balesetben elhunyt Sebestyén Attila emlékére, valamint megvert társuk gyógyulásáért, majd adományt gyűjtöttek a bajbajutottak megsegítésére.

A vasárnap délutáni kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt. Az eset amiatt került a média figyelmének középpontjába, hogy a megsérült kislány rokonsága megvert és megkéselt egy másik motorost, aki segítséget nyújtani állt meg a helyszínen.
 
Kiss Levente, a Free Frog’s Riders nevű kézdivásárhelyi motoros klub elnöke elmondta, szemtanúk szerint elhunyt motoros társuk élt a baleset után, 

és gyilkosság áldozata lett.

Ezt az álláspontot erősítették meg a Pro Tévének nyilatkozó motorosok is, egyikük a hatóságok bűnös tétlenségét rótta fel az eset kapcsán.
 
Az emlékező akciót a Csíkszeredában hétfő este, több motorosklub tagja részvételével tartott gyűlés után a Facebookon népszerűsítették, majd az esemény napján hangosbemondóval egy autó járt körbe Kézdiszentléleken, valamint Kézdivásárhelyen, békés, gyertyás részvételre kérve az embereket – írja a Székelyhon.ro portál.
 
A csendőrség és a rendőrség szerdán nagy erőkkel biztosította, hogy ne alakuljon ki konfliktus a gyertyás megemlékezők és a kézdiszentléleki roma negyed lakói között. ASzékelyhon.ro szerint a Szovátáról és Udvarhelyről érkező motorosokat Fenyéden igazoltatták, sőt meg is motozták, a Sepsiszentgyörgyről érkezőket őket Rétynél igazoltatták.

A megemlékezésen rendbontás is történt: 

néhány dühös férfi leszedte annak a portának a kerítését, ahol a baleset történt, a csendőrök sorfalat állva akadályozták meg a további rongálást – írja a Székelyhon. Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője viszont az MTI-nek tagadta, hogy rendbontás történt volna.
 
A szóvivő nem kívánt véleményt nyilvánítani abban a kérdésben, hogy van-e etnikai jellege a konfliktusnak. Hozzátette, efféle konfliktusok rendkívül ritkán alakulnak ki Kovászna megyében.
 
 
A rendőrségi szóvivő azt is elmondta, csak a vasárnap elhunyt fiatalember boncolási jegyzőkönyvéből vonhatnak majd le következtetéseket arra vonatkozóan, hogy lincselés történt-e vagy a balesetben vesztette életét a motoros. Hozzátette, a boncolási jegyzőkönyvet még nem kapták meg.
 
A kovászna megyei rendőrkapitányság szerdán közleményben tudatta, hogy őrizetbe vett négy, 25 és 52 év közötti kézdiszentléleki férfit, akiket gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak.
 
A vasárnapi események három áldozata van jelenleg kórházban. Az elütött kislány, az elhunyt motoros útitársa – egy nő és a megkéselt motoros. Egyikük állapota sem életveszélyes.

Hirdetés