A luzitán író (aki mellesleg orvos is) találkozik a kolozsváriakkal. Lehet dedikáltatni. Már akinek van tőle könyve. S ha nincs, hát vegyen. Ha lehet kapni.
Na kérem. Jelen ajánló szerzője töredelmesen bevallja: félművelt, bunkó, olvasatlan, és ami még ide illik. Ugyanis csak három darab portugál tollforgatóról hallott. Az egyik Camoes úr (azzal a kis csinos hullámmal az o betű fölött), a másik Pessoa úr, a harmadik meg Saramago úr.
De nem baj, hamarosan alkalma lesz sarkig tárni horizontját. A BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéke vendégül lát így híres, többször is Nobel-díjra jelölt luzitán írót. A neve António
">Lobo Antunes. (A lobo magyarul farkas, ennyit azért tud a félművelt szerző.)
Tehát: október hatodikán, hétfőn nevezett író átvesz egy díszdoktori címet a BBTE központi (Farkas utca 1.) épületének dísztermében. (A forrásoldalon közzétett szövegből nem derül ki, hánykor, bár az esemény nyitott a nagyközönség számára.)
Aztán október hetedikén, kedden 12.00 órakor találkozik rajongóival és dedikál, a Bölcsészkar dísztermében (Horea út 31.)
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk. Az ajánló szerzője ígéri, addig felkészül az íróból. Angolul és portugálul is.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.