A Filmtettfeszten lel gazdára, ahová (Film)galoppban fog megérkezni.
Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár, a Primanima filmfesztivál alapítója kapja idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle nagydíját, a Sárga Csikó Díjat – adja hírül a Filmtett Egyesület közleménye. Patrovits a díjat a Filmtettfeszt október 9-én, 19 órakor kezdődő záróünnepségén veszi át a kolozsvári Győzelem moziban.
Az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület évente tüntet ki a díjjal egy-egy olyan filmes személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

Patrovits Tamás kapja idén a Filmtettfeszt Sárga Csikó Díját
Az erdélyi képzőművészek – idén a nagyváradi Szép Jankó Noémi – által készített trófeával 2015 óta egymillió forint pénzjutalom is jár a magyarországi Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának jóvoltából. A korábbi díjazottak időrendben: Durst György, Buglya Sándor, Muhi András és Balogh Zsolt.
A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét idén október 5. és 9. között rendezik meg 16. alkalommal. A rendezvénynek tavaly óta erdélyi magyar kisjátékfilmes versenyprogramja is van, a Filmgalopp, amelynek szintén egymillió forint értékű díjáról közönségszavazás dönt.
A kolozsvári központon kívül, helyi szervezőpartnereknek köszönhetően 11 másik erdélyi városban is lesznek vetítések, közönségtalálkozók, illetve más kísérőprogramok. A központi rendezvénnyel párhuzamosan zajlik a Filmtettfeszt Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Szatmáron, Zilahon és Aradon (utóbbi helyszínen egy héttel később, október 13-14-én).
Hasznos információkért érdemes a fesztivál honlapját böngészni, hamarosan a program is elérhető lesz.
És itt a Sárga Csikó Díj teljes életnagyságban:

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.