// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

A Sárga Csikó ismét belovagol Kolozsvárra

// HIRDETÉS

A Filmtettfeszten lel gazdára, ahová (Film)galoppban fog megérkezni.

Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár, a Primanima filmfesztivál alapítója kapja idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle nagydíját, a Sárga Csikó Díjat – adja hírül a Filmtett Egyesület közleménye. Patrovits a díjat a Filmtettfeszt október 9-én, 19 órakor kezdődő záróünnepségén veszi át a kolozsvári Győzelem moziban.

Az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület évente tüntet ki a díjjal egy-egy olyan filmes személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

Patrovits Tamás kapja idén a Filmtettfeszt Sárga Csikó Díját

Az erdélyi képzőművészek – idén a nagyváradi Szép Jankó Noémi – által készített trófeával 2015 óta egymillió forint pénzjutalom is jár a magyarországi Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának jóvoltából. A  korábbi díjazottak időrendben: Durst György, Buglya Sándor, Muhi András és Balogh Zsolt.

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét idén október 5. és 9. között rendezik meg 16. alkalommal. A rendezvénynek tavaly óta erdélyi magyar kisjátékfilmes versenyprogramja is van, a Filmgalopp, amelynek szintén egymillió forint értékű díjáról közönségszavazás dönt.

A kolozsvári központon kívül, helyi szervezőpartnereknek köszönhetően 11 másik erdélyi városban is lesznek vetítések, közönségtalálkozók, illetve más kísérőprogramok. A központi rendezvénnyel párhuzamosan zajlik a Filmtettfeszt Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Szatmáron,  Zilahon és Aradon (utóbbi helyszínen egy héttel később, október 13-14-én).

Hasznos információkért érdemes a fesztivál honlapját böngészni, hamarosan a program is elérhető lesz.

És itt a Sárga Csikó Díj teljes életnagyságban:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro