Legalábbis a színpadon biztosan. Két magyar vonatkozású előadást is megtekinthetünk a romániai független színházak turnéján.
Az IndependNET projekt keretében másodszor készülnek turnéra a Független Színházak Hálózatának tagjai. Április 24. és június 5. között
és ez idő alatt találkoznak a jászvásári, kolozsvári, bukaresti, temesvári és marosvásárhelyi közönséggel.
A bemutatott előadások – az IndependNET közleménye szerint – a bukaresti unteatru, a Point & ProDrama Színházak, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a temesvári Auăleu Színház, a kolozsvári Colectiv A, a Váróterem Projekt és a Reactor, a nagyszebeni Bis Színház, a bukaresti Replika Egyesület, valamint a jászvásári Fix Színház produkciói, a befogadó terek pedig a jászvásári Fix Színház, a kolozsvári Zug és Reactor, a temesvári Auăleu Színház, a bukaresti Replika Oktatási Színházi Központ, valamint a marosvásárhelyi 74 Színház.
A részletes program itt érhető el, lehet benne csemegézni.
Mindenesetre mi felfedeztük benne a kolozsvári Váróterem Projekt Occupy Yourself című előadását, amellyel a társulat – dióhéjban – arra a kérdésre próbál választ találni, hogy
és mit tehetünk, miután felismertük azt. Az előadásról korábban készítettünk egy videó-összefoglalót is, íme:
A másik magyar vonatkozású előadás a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, a MaRó, amelyet a kolozsvári közönség április 28-án tekinthet meg a Zug.Zone-ban.
Székely Csaba, a MaRó szerzője kér(d)ésünkre azt emelte ki az előadásból, hogy az erdélyi magyar-román viszonyról szól, de – mint fogalmaz – mivel ez a viszony tele van stresszel, a MaRó megpróbál felszabadítani ez alól, mondhatni terápiás célja van.
Olyan dolgokkal, amelyek bosszúságot okoznak mindkét fél számára. Néha rossz élményekkel. Általában hétköznapi helyzeteket látunk olyan perspektívából, amely által ezek a helyzetek abszurddá és nevetségessé válnak” – mondja a drámaíró.
És hogy mire számítsanak a darab nézői? Vannak benne anyanyelvhasználattal kapcsolatos problémák, vegyes párkapcsolat, történelmi sérelem, és bár hónapokkal a Saul fia sikere előtt íródott, benne van a „românul” magyar színész problémája is – lajstromozza Székely Csaba.
Tapasztalatai szerint az előadásra mindkét etnikum tagjai pozitívan reagáltak, de
és mindig érezhető, hogy melyik etnikai csoport van túlsúlyban a teremben.
Arra a kérdésre, hogy mindkét fél megkapja-e a magáét, határozott igennel felel. „De nincsenek elkenve benne a problémák csak azért, hogy megmaradjon egyensúly, ne legyen sértődés. Ki vannak mondva a dolgok” – szögezi le.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.