Molière klasszikus komédiáját, az Úrhatnám polgárt viszi színre kortárs formában a kolozsvári színház.
Az évad utolsó bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Mihai Măniuțiu rendezésében Molière klasszikus komédiáját, az Úrhatnám polgár-t viszik színre. A bemutatóra június 10-én, vasárnap este 7 órától kerül sor a színház nagytermében.
Mihai Măniuțiu elmondása szerint Molière műfaji meghatározásával összhangban az előadás komédia balettel, prózában, kortárs közegbe helyezve. Măniuțiu olyan előadást képzelt el, amely a legjobb értelemben véve szórakoztat, energiával tölti fel a közönséget. Ehhez járul hozzá a koreográfia, Andrea Gavriliu munkája, amely a prózai részeket és a komikus-ironikus hangulatot erősíti az előadásban, és az előadás jellegzetes zenei világa is, amelyet Mihai Dobre, a Şuie Paparude együttes egyik alapító tagja jegyez.
A komédia története szerint a szemtelenül gazdag Jourdain úr szinte bármit megengedhet magának. Mégis úgy érzi, valami hiányzik az életéből: kulturálttá és rafinálttá szeretne válni, olyanná, amilyennek ő a társadalom felsőbb rétegeihez tartozókat, a high life tagjait elképzeli. Ebből a felemelkedési vágyból próbál háztartásának minden tagja hasznot húzni, ami számtalan komikus helyzetet eredményez.
Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon. Következő előadások: június 20., szerda, június 27., szerda, este 7 óra.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.