A szöveg eredetileg a szerző Facebook-oldalán jelent meg.

Ahogyan a marxizmus is a polgári értelmiségi körök révén tört be a cári Oroszországba – lévén az egyetlen közeg, amely képes volt „új eszmék megvitatására” –, úgy a kulturális neomarxizmus a mai Európába egy virágzó akadémiai polgárságnak köszönhetően tör be, amely a proletár internacionalizmust egy globális, multikulturális internacionalizmussal helyettesíti.

Az új „progresszív” ideológiai front ugyanolyan dogmatikus és intoleráns, mint leninista vétetésű elődje. Egyenesen „fasizmusnak” minősít minden attitűdöt, amely szembenáll vele, az európai eszmét pedig a saját, alternatívák nélküli agendájára szűkíti.

Ha emlékezteted a progresszíveket, hogy az Európai Uniót kereszténydemokrata politikusok hozták létre, azt mondják, hogy Európa ma már nem keresztény, és a kereszténység bármiféle újraéledése veszélyeztetné a demokráciát. Progresszív nézőpontból az idegenek keresztényi elfogadása tulajdonképpen idegengyűlölet, mert a régi kereszténydemokrata pártok ezáltal implicit módon a kereszténység igazsága, ily módon elsőbbsége mellett tettek hitet.

A posztigazság korában azonban a kereszténység – amely egyértelműen az európai civilizáció kötőanyaga – elvesztette „városi kiváltságait”. Azt mondják nekünk, hogy európaiak lehetünk akkor is, ha bármilyen más vallást ölelünk keblünkre, vagy egyet sem. Ez a fajta identitárius elhajlás az EU-tagállamok számos polgárát egy túlkompenzáló radikalizálódás irányába taszítja.

Ahelyett, hogy őszinte párbeszéddel nyugtatnák a kedélyeket (például a Brexithez vezető valódi okok elemzésével, túl azon a balos mantrán, miszerint az euroszkeptikus populisták manipulálták a „tanulatlan tömegeket”), a progresszív tábor azt hiszi, az EU-s projektet azáltal konszolidálhatja, ha listázza azokat a makacskodó államokat, amelyeket „ki kellene zárni”, mert nem osztják egyhangúan a politikai korrektség ortodoxiáját. Mivelhogy ennek sehol nincs egyhangú támogatottsága, tartok tőle, hogy az EU nem egyre erősebb lesz, ahogyan szeretnénk, hanem egyre megosztottabb, vagyis gyengébb és jelentéktelenebb.