„Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király.” Ki ne ismerné a legendás mesekezdést, sok-sok népmese indító formuláját Szabó Gyula hangján? Aligha van olyan magyar család, határon innen és túl, ahol ne látták volna legalább néhány epizódját a Magyar népmesék című legendás rajzfilmsorozatnak, amelyet teljes joggal nyilvánítottak a közelmúltban hungarikumnak.

A mi nemzedékünk egész biztosan ezen nőtt fel – de ott a János vitéz animációs feldolgozása, az Ének a csodaszarvasról, az utolérhetetlenül egyéni vizuális nyelvet teremtő Fehérlófia, a Madách-művet nagyszabású, komplex egészestés látomássá formáló Az ember tragédiája. Kevesebben ismerik – de akik igen, annál nagyobbra tartják – a korábbi, többnyire mitologikus témájú alkotásokat, amelyekben kiforrott egy igen sajátos alkotói formanyelv: a Sisyphust, a Prometheust vagy a Küzdőket.

Mindezeket az alkotásokat egyetlen ember személye köti össze: a Jankovics Marcellé. Minden idők egyik legjelentősebb – és talán (méltán) legismertebb magyar animációs rendezőjének, legendás rajzfilmművészének életműve ezennel lezárult: Jankovics Marcell életének 80. évében (idén októberben lett volna a kerek évforduló) elhunyt.

Hatalmas életművet hagyott maga után – animációs munkái mellett grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökeként aktív közéleti ember is volt –, amely azonban halála ellenére nemcsak szimbolikus értelemben folytatódik: utolsó monumentális vállalkozása, a Toldi még bemutatásra vár. Várjuk.

Búcsúzzunk tőle stílusteremtő remekével, a Sisyphusszal.