Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Vajon létezik valami, ami össze tudja foglalni a poszt-forradalmi időszak Romániájának kormányzati teljesítményeit? Valami, ami vitathatatlanul bizonyítani tudja, milyen nagy mértékben közeledtünk, vagy mennyire excentrikusak maradtunk az európai civilizációs átlaghoz képest? Egy olyan kép, mely képes kifejezni egy építkezési vízió sikereit, vagy ellenkezőleg, a bármiféle vízió hiánya és a találomra végrehajtott kormányzás által okozott tragikus kudarcot?

Azt hiszem, találtam egy ilyen képet. Nagyon gyakran hallottam említeni az utóbbi két évtized alatt a brüsszeli megbeszéléseken és újra találkoztam vele a World Vision România Alapítvány egyik jelentésében: „A romániai gyermekek több mint egyharmada belső mellékhelyiség nélküli lakásban él, miközben az EU átlag 2,6 százalék, és minden ötödik ilyen helyzetben lévő gyermek nem mossa meg a kezét a mellékhelyiség használata után.”

Ez van, ez így van, ennyit tudtunk, ennyit akartunk,

ez az összes színű és tendenciájú kormányzati politikák maximális szintje ebben a Romániában, ahol nemcsak a demokrácia van (és marad) kezdeti, halovány és ezért oly nagyon nem hatékony állapotban.

Íme, mit nyilatkozott Mihaela Nabăr, a World Vision România ügyvezető igazgatója: „A higiéniai termékekhez és egészségügyi neveléshez való hozzáférés sajnos olyan gondok, melyekkel hazánk nagyon rég óta küszködik. A téma ezekben a napokban, a koronavírusos ügyek kapcsán került újra a figyelem középpontjába, de újra felhívjuk a figyelmet a hosszú távú egészségügyi nevelés szükségességére Romániában, ahol sok falusi iskolában továbbra sincs folyóvíz és épületen belüli mellékhelyiség. A szappan még több iskolából és óvodából hiányzik, ez a helyzet pedig e gyermekek családjában is jelen van, melyek nem rendelkeznek anyagi forrásokkal olyan alapvető termékek megvásárlására, mint a szappan. A rossz higiénia folyamatos betegségforrás a hátrányos helyzetű közösségekben.”

Ez egyáltalán nem olyan ország leírása, mely Európában »regionális vezetői« szerepre törekszik és a »stabilitás és a demokratikus sikeresség modellje« kíván lenni. Nagyon sajnálom, hogy ki kell mondanom, de

pontosan ugyanezekkel a szavakkal lehet leírni bármely fejletlen országot,

hiszen csak ott létezik ekkora különbség a városi központok és az ország többi, zömmel falusi környezete között. Sajnos, mi is ilyenek vagyunk: az európai standardokhoz képest megfelelünk egy európai fejletlen ország összes kritériumának, ahogy azt nagyon pontosan, sok érvvel alátámasztva rögzítette az Adevărul LIVE egyik műsorában Mircea Coşea professzor.

Pontosan ilyenek vagyunk. És általánosságban egyetlen magyarázatunk van (igaz, sok lehetséges változattal), mely arról szól, hogy a történelem folyamán (valójában a történelem előtti időktől mostanáig), mindig volt valaki, aki a fejükre akart csapni és meg is tette, miáltal negatív módon befolyásolta természetes törekvésünket az európai és egyetemes értékek horizontja felé. A Háttérhatalom állítólag olyan mértékben fenekedett hazácskánk ellen, hogy odajutottunk, hogy a XXI. századi Európában a román gyermekek, ahogy az idézett jelentésben áll, az udvar végi klozet ősi gondjával küszködnek továbbra is.

Ezen ország gyermekei egyharmada számára nem az az alapvető gond, mint a szomszédainknál (az európai nyugatról nem is beszélve), hogy mikor férnek majd mind hozzá az iskolai integrált internetkapcsolatokhoz, speciálisan kidolgozott oktatási programokkal, ahogy azt most elvárják, hogy több nyelven és nagyon eltérő alkalmazási típusokra igazítva dolgozzanak. Az iskolai rendszerben jelenlévő román gyermekek egyharmada számára

a klozet és a szappanhoz való hozzáférés jelenti az alapvető gondot.

A számok drámaiak és – bármiféle kételyt kizáróan – azt mutatják, hogy az oktatási rendszert magára hagyták a totális közömbösség mocsarában. Íme:

Romániában több mint 254 000 18 és 24 év közötti korú fiatal (15,7%) 2019-ben legfeljebb nyolc osztályt végzett el, mutatnak rá az Európai Bizottság edupedu.ro által feldolgozott adatai. A Stratégia 2020 számára megfigyelt mutatószámként kiszámított korai iskola-elhagyási ráta ezáltal történelmi minimumra csökkent (15,7 százalékra 2019-ben, a 2018-as 16,4 és a 2017-es 18,1 százalékkal szemben), de még mindig messze van a Románia által 2011-ben 2020-as határidővel vállalt célszámtól, ami 11,3 százalék lett volna. 2019-ben 10,3 százalék volt az Európai Unión belüli átlag.

Az iskolát idő előtt elhagyók azok a fiatalok, akik 18-24 évesen nem végeztek el nyolc osztálynál többet és aztán szakoktatásban sem vettek részt. Ők vannak a leginkább kitéve a munkanélküliség veszélyének, továbbá ék kockáztatják leginkább, hogy kevesebbet fognak keresni, amennyiben találnak munkát. Az Európában szükséges készségekkel kapcsolatos becslések azt sugallják, hogy a jövőben csak minden tizedik munkahelyet töltheti majd be olyan valaki, aki idő előtt elhagyta az iskolát, derült ki az Európai Bizottság jelentéséből. Ennek a gondnak pedig egy sor közügyi és társadalmi hátránya van, kisebb jövedelmek és gazdasági növekedés, kisebb adóbevételek és magasabb költségek formájában olyan közszolgáltatásoknál, mint az egészségügy, az igazságszolgáltatás és a szociális juttatások kifizetése.

Ez nem pénz kérdése, hiszen

hogyan is merülhetne ez fel egy olyan országban, mint Románia,

mely az európai országokénál folyamatosan nagyobb növekedési ütemeket jelent és – ebből következően – megengedheti magának, hogy belépjen ama kevés állam közé, melyek elgondolkodhatnak azon, hogy beszerezzék a rendkívül drága F-35-ös repülőgépeket?

Akkor? Egyszerű, ez egy mentalitásbeli kérdés, mely abból a hagyományunkból származik, melyben az oktatás sokáig, egészen a XIX. század közepéig vagy luxusnak, vagy olyan őrültségnek számított, amire egy igazi ortodox kereszténynek egyáltalán nem volt szüksége, akinek ahhoz, hogy »ne lógjon ki a sorból«, legfeljebb írni és olvasni kellett megtanulnia. A másik ügy pedig, a házzal és az istállóval stratégiailag háromszöget alkotva elhelyezett ősi latrina egy civilizációs dolog a kárpáti-dunai-pontoszi térségben, melyet az oszmánok hoztak be és kényszerítettek ránk, akik elsőkként tanították meg nekünk, hogyan kell megépíteni azt a jellegzetes szerkezetet, mellyel még most is oly sok falusi és városi környezetben találkozhatnak. Ez pontosan annak a mentalitásnak a tanúja, hogy

»jó lesz így is«, hiszen ez az »ősi szokás«.

Ez egyenértékű az oltás elve elleni ostoba és kitartó lázadással, mellyel arra ítélik a gyermekek következő nemzedékét, hogy járványok fenyegetésével kell majd szembesüljenek.

Egy elmaradottakra, bigott vénasszonyokra és a jövendőbeli Románia valóságának részeként előrevetített primitivizmusra jellemző mentalitás. Persze, hála istennek, létezik a másik Románia is, mely kezd összekapcsolódni Európával és annak értékrendszereivel, a közigazgatási szinteket is beleértve. De az a valóság, hogy a gyermekek egyharmadának udvari budira kell járni olyan – egyáltalán nem virtuális – jelentős kockázati tényező marad, amelytől Romániának meg kell szabadulnia. Ha, valamikor, olyan politikusai is lesznek, akik el akarják majd ezt érni. Ha nem, akkor ez az a koronavírus, ami krónikus kórt okoz a 2020-as év Romániájában.